Az oltásról indított kampányt a Fidesz: Orbán szerint meghalhat, aki a baloldalra hallgat
A kormánypárt új kampányának már el is készült az első videója, amelyben Orbán Viktor hallható.
A kormánypárt új kampányának már el is készült az első videója, amelyben Orbán Viktor hallható.
Budapesten találkozott Orbán Viktor, Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök és Matteo Salvini, az olasz Liga párt elnöke.
Egy új, átfogó tanulmány szerint nagyon sokat számít a rendszer megerősödésében, hogy mostanra mindenhol ott vannak a NER közvetlen ügyfelei: ők azok a kistelepüléseken ismert emberek, akikhez érkeznek az uniós projektek pénzei.
Az olasz Liga párt vezetője szerint a budapesti találkozó témája a járvány utáni Európai Unió újraindítása lesz.
Kardos József azt írta, egy dolgot szeretne megélni: „ennek a bűnös, embertelen, hazug rendszernek a végleges bukását”.
A fideszes politikus nem látta egykori párttársa rendőrségi videóját, mert nem érdekli az ilyesmi. Azt tagadja, hogy Brüsszel megbukott volna vakcinalogisztikában.
Szeptembertől összesen öt egyetem marad állami fenntartásban.
A párt alelnöke szerint az volt a legnagyobb aggályuk, hogy az EPP korlátozta volna a képviselők jogait.
A szexbotrányba belebukott fideszes politikus ellen állítása szerint nem folyik semmilyen eljárás, és úgy véli, mostantól minden tekintetben magánszemély, ezért elvárja a magánéletének tiszteletben tartását.
Egy tévétársaság éppen rendőrökkel akciózott, amikor tavaly novemberben egy riasztás során elfogták Szájer József fideszes EP-képviselőt is, aki egy csatornán menekült egy illegális partiról.
A Fidesz képviselőjének tiltakozására villámgyorsan reagált a kormány. Éjjel már törölték is a vitatott programot.
A volt pártelnök szerint a 2022-es választás a Jobbikon fog múlni.
Ígérete szerint hamarosan könnyebb lesz behajtani a tartásdíjat, de amúgy a szavaiból ítélve úgy tűnik, nagyon sok lehetősége van jelenleg az egyedülálló szülőknek. A Jobbik egyik képviselője szerint a helyzet viszont nem ilyen egyszerű.
A laphoz eljuttatott szórólapon lévő telefonszámot ugyanakkor senki nem vette fel. A hvg.hu kérdésére a képviselő egy közleményt küldött alapítványának jótékonykodásáról.
A fideszes Bálint Istvánné ingyen forralt borral hívta koncertre Bicske lakóit január 2-án annak ellenére, hogy akkor már hónapok óta tiltva volt minden tömegrendezvény.