Gajdát kihallgatta a rendőrség a kispesti botrány miatt, Lackner az állítja, őt nem keresték
A volt szocialista politikus, Lackner Csaba állította: nem tud róla, hogy bármiféle eljárásban érintett lenne.
A volt szocialista politikus, Lackner Csaba állította: nem tud róla, hogy bármiféle eljárásban érintett lenne.
Pál Tibor neve a IX. kerületi parkolási ügyekben is előkerült korábban.
Őrsi Gergely tízmillió forint értékben vett fel babaváró hitelt, Jakab Péter kilencmillió forinttal tartozik, Botka László pedig felerészben tulajdonosa lett a szegedi lakásnak - derül ki a politikusok 2020-as vagyonbevallásaiból.
Gajda Péternél a gyorsteszt mutatta ki a fertőzöttséget, most a PCR-teszt eredményére vár.
Paróczai Anikó szeretné, ha végre kivizsgálnák a korrupciógyanús ügyeket.
A Momentum kispesti képviselője azt állítja, a polgármester szerint csak véletlenül jelentették fel. Gajda Péter szerint ő nem mondott ilyet.
Rekordidő alatt utasították el a momentumos képviselő panaszát.
Lackner Csaba 15 milliós autóját is megmagyarázta a kispesti polgármeter, akit az MSZP javasolt a fővárosi Ügyrendi, Nemzetiségi, Összeférhetetlenségi és Vagyonnyilatkozat-ellenőrző Bizottság élére.
A kispesti polgármester szerint ezek nagy része már teljesült.
A párt azt kéri, hogy a kispesti polgármester ellen felhozott vádak tisztázásáig ne ő legyen az összeférhetetlenségi és vagyonnyilatkozat-ellenőrző bizottságának vezetője.
A vizsgálat már most elkezdődik az ügyben, de vagyonnyilatkozati eljárás még nem indul Kránitz Krisztián ellen.
A képviselőtestület döntése alapján az eredetileg tervezetthez képest fele annyi ideig és zártan fog működni a kispesti tényfeltáró bizottság.
A pártok már azt is tudják, kiket delegálnának a testületbe, hangzott el egy délelőtti sajtótájékoztatón.
Kispest polgármestere, Gajda Péter nem lát kerületeken átívelő mutyit, a Lackner-felvétel szerinte egy kocsmai locsogás, de támogatja a vizsgálóbizottság felállítását.
Kocsis Máté felháborodott Lackner bizottsági posztján.
Gajda Péter fogadta Emine Erdogant a kerület egyik óvodájában. Mindeközben az ellenzék nagy része tiltakozott a török elnök látogatása ellen.
Az MSZP a választás után rájött, a politikus súlyos tehertétel számukra.
Guzmics Zsombor anyósa fillérekért jutott egy kisebb telekhez, amin eleinte nem lehetett építkezni, de egy rendeletmódosítás miatt ennek már nincs akadálya. A terület időközben viszont gazdát cserélt.
Hadházy Ákos feljelentést tesz a kispesti út- és járdafelújítások miatt: a politikus szerint a legtöbb esetben jóval több munkát számoltak el, illetve jóval nagyobb összeget számláztak ki, mint amiről a megrendelés szólt.
A menzapályázaton győztest hirdetett a Kispesti Önkormányzat illetékes bizottsága, azonban a tegnapi támadások után Gajda Péter polgármester nem írja alá a szerződést, állásfoglalást kért a Közbeszerzési Döntőbizottságtól és a Fővárosi Kormányhivataltól is.