Már tesztelik a GSK–Sanofi-vakcinát is
A két cég megcsúszott a fejlesztéssel, mert az első klinikai vizsgálatok során az oltóanyag nem alakított ki megfelelő immunválaszt az idős emberek szervezetében.
A két cég megcsúszott a fejlesztéssel, mert az első klinikai vizsgálatok során az oltóanyag nem alakított ki megfelelő immunválaszt az idős emberek szervezetében.
A Sanofi saját vakcinája jelentősen késik, így addig besegít a Pfizer-BioNTech oltóanyag gyártásába.
Egy gyatra fordítású konteó kapcsolatba hoz jó pár koronás mumust, de az elmélet már az első kapcsolat felvázolásakor elvérzik – írja az Urbanlegends.hu ténykutató oldal.
A világ 25 legnagyobb gyógyszercégének élén még soha nem áll nő. Ez a „hagyomány” megtörik, ugyanis a GlaxoSmithKline, a szektor legnagyobbjai közül elsőként, nőt nevezett ki a vállalat élére.
Egyre nagyobb rejtély, hogyan lett dollármilliomos Martin Shkreli, aki egyetlen üzleti döntésével – egy főleg AIDS-betegek kezelésére szolgáló gyógyszer árának irreális megemelésével – magára haragította a fél világot. Shkreli azóta visszalépett, ugyanis nem túl népszerű döntése egyéb befektetéseit is kikezdte. A drágításra maga Shkreli sem adott ésszerű magyarázatot, és bár lehetnének reális okai is, az ilyen döntés a gyógyszerpiacon szinte irreálisnak számít.
A választás előtti utolsó stratégiai megállapodást a GlaxoSmithKline (GSK) gyógyszergyártó vállalattal köti a kormány. A cég néhány éve adta át a gödöllői vakcinagyárat.
Aktív része volt a brit székhelyű GlaxoSmithKline (GSK) kínai vállalatának azokban a vesztegetésekben, amelyekkel kapcsolatban július óta folynak hatósági vizsgálatok - közölte a kínai média rendőrségi forrásokra hivatkozva.
Korrupció, "súlyos gazdasági bűncselekmények miatt" rendőrségi eljárás van folyamatban a GlaxoSmithKline (GSK) multinacionális gyógyszergyártó cég kínai vállalatának négy vezetője ellen. Az elmúlt hat évben állítólag 3 milliárd jüant (109,2 milliárd forint) fordítottak megvesztegetésre – tájékoztatott a közbiztonsági minisztérium hétfőn.
Az Egyesült Államokban csalással vádolt GlaxoSmithKline (GSK) brit gyógyszeripari óriáscég elismerte bűnösségét három vádpontban, és beleegyezett abba, hogy peren kívüli megállapodásként 3 milliárd dollár pénzbüntetést fizessen. Tisztségviselők szerint ez volt az Egyesült Államok történetének legjelentősebb egészségügyi csalása. A megállapodást a bíróságnak még jóvá kell hagynia.
Nem ritka, hogy egy forgalomban lévő hatóanyagról derül ki, hogy a szedésével járó mellékhatások súlyosabbak a vártnál. Legutóbb a húgyhólyagrák kockázata miatt függesztettek fel két országban is gyanúba keveredett hatóanyagot. Itthon is több ezer beteg szedi a szóban forgó tablettákat, ám az általunk megkérdezett diabetológus szerint pánikra nincs ok.
Két évvel a H1N1-járvány után felmerült a gyanú, hogy az akkor Németországban elterjedt oltóanyag, a Pandemrix, pontosabban annak egyik adalékanyaga kóros alvási rohamokhoz vezethet. Az általunk megkérdezett virológus álláspontja szerint viszont a vakcinának nem lehet köze a narkolepsziás esetekhez.