Tordai Bence feljelenti Dúró Dórát és Horváth Lászlót
Gyűlöletbeszéddel vádolja a képviselőket.
A kormányzat konzultációt indít egy bíróság által megítélt kártérítésről.
A gyöngyöspatai szegregációs kártérítésről és a börtönkártérítésekről beszélve Lázár János azt mondta, a jogállam határa húzódhat egy jogerős bírósági ítélet végrehajtásánál.
Rétvári Bence államtitkár kért sürgős eljárást, a Kúria eleget tett a kérésnek.
Akcióba lendült a Párbeszéd.
Gyurcsány Ferencre célozva külön üzent a fiataloknak Orbán Viktor: attól, hogy nem láttak medvét, az még veszélyes. Szerinte Donald Trump sokkal jobb beszédet mondott volna, mint ő, de azért így is agyondicsérte önmagát. Azonban riadót is fújt a miniszterelnök, veszélyes évek jönnek.
Az egyhuzamban tizedik éve miniszterelnök Orbán Viktor az önkormányzati vereség után rárúgta az ajtót mindenre és mindenkire, új ellenségeket adott zavarodott táborának. Így érkezik el huszonkettedik évértékelőjére, ahol a beígért gazdaságvédelmi akcióterv bejelentése kevés lesz, a saját maga által felfokozott közhangulatban többet, nagyobbat kell mondania.
Kormányinfót tart Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. A Fidesz frakcióülése után, Orbán Viktor vasárnapi évértékelője előtt vagyunk – ez adja a csütörtöki kormányzati tájékoztató különlegességét. Részletek derültek ki az Orbán által szerdán bejelentett nemzeti konzultációról. A kormány klímavédelmi akciótervet is elfogadott.
A köznevelésért felelős államtitkár szerint a büntethetőség életkori határának leszállítását is fontolóra kell venni.
Nagykátán egy diák órán fenyegette tanárát. A térségi fideszes azt állítja, Gyöngyöspatán is ez történt.
Szokásos pénteki rádióinterjújában, rádiós beszélgetésében a miniszterelnök arról beszélt Nagy Katalinnal többek között, hogy milyen intézkedéseket tett a kormány a koronavírus ellen, de szóba került a röszkei menekültkérdés is.
Az ismert jogvédő szerint a polgárjogi mozgalmaknak alig van más eszközük a gyengék megvédésére, mint a jog és a nyilvánosság. Vélemény.
Az EP-képviselő szerint a Fidesz sokat tett a hátrányos helyzetben élőkért.
A miniszterelnök a gyöngyöspatai ebéd időpontjában Portugáliában lesz a Kohézió Barátai csoport kormányfői szintű tanácskozásán.
„Egy nyílt, baráti hangvételű, őszinte beszélgetésre” invitálta a kormányfőt Gyöngyöspata Roma Nemzetiségi Önkormányzata.
Máshol sincs minden múzeum a fővárosban – indokolt Palkovics miniszter.