IMF: nem érkezett felkérés Magyarországról
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) nem kapott felkérést Magyarország részéről arra, hogy tárgyalások induljanak az alap által támogatott programról - jelentette a Reuters.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) nem kapott felkérést Magyarország részéről arra, hogy tárgyalások induljanak az alap által támogatott programról - jelentette a Reuters.
Az eddigi jelzések alapján valószínű, hogy a kormány elővigyázatossági készenléti hitelkeret-megállapodást kötne a Nemzetközi Valutaalappal. Ezt azok az országok kérhetik, amelyeknek nem kell azonnali mentőöv, de szükségük van egy biztonsági hálóra. Feltéve, hogy nem csak kommunikációs fogásról van szó, mivel az IMF csütörtök este hatkor még azt közölte, hogy nem kapott hivatalos megkeresést.
Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint csökkenhet Magyarország rövid időn belüli leminősítésének esélye annak a csütörtöki bejelentésnek a hatására, hogy tárgyalások kezdődnek a kormány és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) között egy új típusú együttműködésről.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményéből értesült a kormány szándékáról, hogy együttműködésre készül a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) - közölte a jegybank.
Hirtelen javulással többheti mélypontra süllyedt a csütörtök délutáni londoni kereskedésben a magyar államadósság-törlesztési kockázat biztosítási tranzakcióinak árazása arra a hivatalos bejelentésre, hogy tárgyalások kezdődnek a magyar kormány és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) között egy "új típusú együttműködésről".
Új típusú együttműködésről kezd tárgyalásokat a kormány az IMF szokásos éves gazdaságpolitikai konzultációjának keretében a Nemzetközi Valutaalappal - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. A bejelentésre erősödött a forint és esett a magyar finanszírozási kockázat Londonban, a Valutaalap azonban közleményben tudatta, hogy Magyarországról nem érkezett felkérés tárgyalások megindítására. Az elemzők azt találgatják, pontosan mit jelenthet az "új típusú" együttműködés.
A második Orbán-kormány "antiortodox" gazdaságpolitikája teret veszített volna, ha a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tovább ellenőrizhette volna a magyar gazdasági folyamatokat, mert akkor nem vezethették volna be a szektoradókat és a bankadót, és nem hajthatták volna végre a magánnyugdíjpénztárak államosítását sem – mondta a Népszavának Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője.
Érthetetlen, Magyarország miért vesz fel rosszabb kondíciókkal hiteleket, mint amik a Nemzetközi Valutaalap révén rendelkezésére állnak, miközben az IMF által elvárt megszorításokat végrehajtja – mondta a hvg.hu-nak a legnagyobb európai hitelminősítő vezetője. Tobias Schmidt szerint hiába igyekezett az elmúlt években Kelet-Európa, a Nyugat magával rántja a válságba.
Csütörtöktől az IMF és az EU közös delegációja Írországban tárgyal mentőcsomagról.
Budapesten ma lezárul a Nemzetközi Valutaalap (IMF) éves gazdaságpolitikai konzultációja, a megbeszélés eredményeiről tájékoztatót tartanak.
Az IMF visszacsalogatásával kapcsolatos találgatások amiatt indultak el, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter Washingtonba utazott a Valutaalap és a Világbank közgyűlésére Simor András, az MNB és Szász Károly, a PSZÁF elnöke társaságában, s tárgyalásokat folytat a szervezetek illetékeseivel.
Magyarország október 5-ig hívhatja le a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) 2008 novemberében kötött készenléti hitel eddig még fel nem használt, utolsó 3,7 milliárd eurós összegét, amelyet a magyar kormány a tárgyalások július közepén történt megszakítása után már nem kíván igénybe venni.
A hitelminősítők „nagy nyomása" várható legkésőbb az önkormányzati választások után annak érdekében, hogy a magyar kormány folytassa az együttműködést a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), amihez valószínűleg az EU is ragaszkodni fog – vélekednek legfrissebb helyzetértékeléseikben londoni felzárkózó piaci elemzők.
Másfél évre szóló, 108,9 millió eurós hitelmegállapodást kötött Koszovóval a Nemzetközi Valutaalap (IMF). Az első, 22,1 milliós részlethez Pristina azonnal hozzájut, az összeg fennmaradó részét az időszakos felülvizsgálatok függvényében veheti fel.
Ezermilliárd dollárra kívánja felduzzasztani a pénzügyi válságok megakadályozására szolgáló hitelkeretét a Nemzetközi Valutaalap (IMF), és szeretné, ha az ehhez szükséges 250 milliárd dolláros pótlólagos juttatásra már novemberig biztosítékokat kapna - mondta a szervezet vezérigazgatója a Financial Timesnak.
A kormány új pénzügyi megállapodást kíván kötni a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval (EU) - jelentette ki Szapáry György, Orbán Viktor miniszterelnök főtanácsadója csütörtökön.
Romániában a meghirdetettnél keményebb gazdasági megszorító intézkedések várhatóak - derült ki a román kormánynak a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) intézett szándékleveléből, amelynek tartalmát a keddi romániai sajtó ismertette.
Ukrajna megállapodott a Nemzetközi Valutaalappal, hogy az államháztartás idei hiánya nem haladja meg a hazai össztermék 6 százalékát. Az ukrán kormányfő pénteki bejelentése szerint azt remélik, hogy májustól, egy új program keretében felújíthatják az együttműködést az IMF-fel.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatósága szerdán Washingtonban jóváhagyta a Magyarországnak nyújtott készenléti hitelkeret ötödik felülvizsgálatáról szóló jelentést, így a hatodik részlet, 725,1 millió SDR (1 SDR= 1,136 euró) lehívhatóvá vált - közölte a Pénzügyminisztérium az MTI-vel.
Az eredeti, 2010 márciusi határidő helyett októberig hívhatja le Magyarország az IMF-EU-Világbank készenléti hitelének fel nem használt részleteit, miután a hitelkeretet nyújtó nemzetközi szervezetek jóvá hagyták a magyar fél kérését – közölte Oszkó Péter pénzügyminiszter.