Nehéz helyzetben lévő fiatalok érettségihez jutását támogatják a Józsefvárosban
A programot a kerület alpolgármestere a saját béréből finanszírozza.
A programot a kerület alpolgármestere a saját béréből finanszírozza.
A kerületben időközi választást fognak tartani a hely betöltésére.
A független józsefvárosi képviselő nem a Tisza, hanem a Fidesz jelöltjének legyőzésére készül.
Józsefváros független képviselőjét Baranyi Krisztina és Pikó András is támogatja.
Kecskeméti László örült az ajándéknak, azt mondta, szívesen várja a kutyapártosokat, hogy együtt szereljék fel.
A XXII. kerületben már hétfőtől ki lehet tenni a lomokat, de áprilisban eljut a Mohu Józsefvárosba és Kispestre is.
Az önkormányzati lakását lecsupaszító Kecskeméti László azt állította korábban, csak olyasmit vitt el a lakásból, amit ő épített be, és lejáratókampány zajlik ellene.
Kecskeméti László szerint a kerület polgármestere és a „baloldali mainstream média követői” próbálják őt lejáratni.
Közvagyon megvédése érdekében indítanak pert.
Kecskeméti László szerint a harmonikaajtókat és a konyhaszekrényt ő építette be, így azt el is vihette. A konnektorokról nem beszélt.
A VIII. kerület momentumos alpolgármestere mutatta be egy videóban, mi maradt abból az önkormányzati lakásból, amelyből Kecskeméti László fideszes kerületi képviselő költözött ki.
Pikó András szerint a kormánylap a legkiszolgáltatottabb emberek méltóságát is megsértette.
Az ünnepek alatt csaknem 1600-an voltak a budapesti szociális ellátóhelyeken.
A Magyar Nemzet szerint kábítószer birtoklása gyanújával hallgatták ki Abd El Rahim Alit, de a politikus azt állítja, hogy csak fogyasztással gyanúsítják.
A Tömő utca környékét lezárták.
Súlyosbító körülmény lehet, hogy a drogot árusító nő iskolák és óvodák közelében terítette a kristályt.
A sofőr a kocsiban hagyta a személyi igazolványát, így hamar elkapták.
Mindkét elkövetőre letöltendő szabadságvesztést kért az ügyészség.
A nyolcadik kerületi Diószegi Sámuel utcában élő bérlőknek azért kell menniük, mert az ingatlanokat államosították, hogy ott építsenek új szárnyat a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek.