Szatyornyi konnektort és kapcsolót gyűjtött a Kétfarkú Kutya Párt a lakást kibelező volt fideszes képviselőnek

Kecskeméti László örült az ajándéknak, azt mondta, szívesen várja a kutyapártosokat, hogy együtt szereljék fel.

  • HVG HVG
Szatyornyi konnektort és kapcsolót gyűjtött a Kétfarkú Kutya Párt a lakást kibelező volt fideszes képviselőnek

Színes konnektorokat és kapcsolókat vitt a Kétfarkú Kutya Párt józsefvárosi képviselője a Fideszből két hete kilépett Kecskeméti Lászlónak a szerdai testületi ülésre – számolt be az RTL Híradója.

Kecskeméti a kerületvezetés szerint évekig jogtalanul élt egy kedvezményesen bérelt önkormányzati lakásban, majd amikor kiköltözött, a konnektorokat, az ajtófélfákat és a konyhaszekrényt is magával vitte. Előbb azt hangoztatta, hogy mindent jogszerűen vitt el és lejárató kampány folyik ellene, majd miután perrel fenyegették meg, azt mondta, visszaszerelteti a hiányzó dolgokat. Ezután közölte, hogy kilép a Fideszből és annak kerületi frakciójából, de képviselői mandátumát megtartotta.

A Kétfarkú Kutya Párt gyűjtést szervezett Kecskemétinek, amelyre nemcsak a Józsefvárosból, hanem Szegedről, Makóról és Hódmezővásárhelyről is kaptak használt villanykapcsolókat, dugaljakat. Egy ajtót is szereztek, de az túl nagy volt ahhoz, hogy bevigyék a testületi ülésre. Ellenben az elektromos szerelvényeket egy szatyorban átadták neki, és kezet is fogtak.

Kecskeméti azt mondta, örül az ajándéknak, de ő már múlt héten megvett mindent.

Remélem, ez nemcsak egy politikai demonstráció volt, hanem egy szívből jövő üzenet a részemre

– mondta, hozzátéve, hogy szeretettel várja hétfőn a kutyapártosokat, hogy együtt szereljék fel a kapcsolókat.

Sátly Balázs józsefvárosi alpolgármester úgy kommentálta a történteket, hogy úgy látszik, fontos kiállni a közvagyon védelméért, és ennek eredménye is van.

2.1K views · 42 reactions | Színes konnektorokat és használt kapcsolókat adott át a józsefvárosi Kétfarkú Kutyapárt képviselője az exfideszes helyi képviselőnek a szerdai testületi… | By RTL Híradó | Facebook

Színes konnektorokat és használt kapcsolókat adott át a józsefvárosi Kétfarkú Kutyapárt képviselője az exfideszes helyi képviselőnek a szerdai testületi…

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.