A fideszes képviselő elmagyarázta, miért vitte el a konyhaszekrényt és az ajtókat az önkormányzati lakásból
Kecskeméti László szerint a harmonikaajtókat és a konyhaszekrényt ő építette be, így azt el is vihette. A konnektorokról nem beszélt.
HVG
Elmagyarázta egy Facebookra feltöltött videóban Kecskeméti László fideszes kerületi képviselő, hogy miért vitte magával a konyhaszekrényt és az ajtókat abból az önkormányzattól bérelt szolgálati lakásból, amiből nemrég költözött ki.
Sátly Balázs, a VIII. kerület momentumos alpolgármestere hétfőn közölte, hogy a konnektorokat, az ajtófélfákat és a konyhaszekrényt is elvitte Kecskeméti. A szolgálati lakásból azonban – amelyet kedvezményesen bérelt a fideszes városvezetés idején – nem költözött ki egészen az idei évig.
A VIII. kerület momentumos alpolgármestere mutatta be egy videóban, mi maradt abból az önkormányzati lakásból, amelyből Kecskeméti László fideszes kerületi képviselő költözött ki.
Most a fideszes képviselő azt mondta, hogy érdemes belenézni a bérleményellenőrzési jegyzőkönyvbe, mert abban van benne, mit vihet magával kiköltözés után. Felsorolta, minek kell maradni: wc, mosdó, fürdőkád és a csaptelepek, a nyílászárókon az elektromos redőnyök, valamint a hálószobai padlószőnyeg. A harmónikaajtók vihetők, mivel az eredeti ajtókat leadták. A nagy értékű konyhaszekrény is elvihető, mivel azt ő építette be – mondta. A két klíma szerinte szintén ilyen volt.
A konnektorokról ugyanakkor nem beszélt Kecskeméti, hogy az is elvihető volt-e. Azt viszont elmondta, hogy szerinte karaktergyilkossági kísérlet zajlik ellene.
Pokol Béla ötletelése után felmerül a kérdés: milyen jogi megoldásokkal lehetne megkötni a választásokon győzelemre esélyes Magyar Péter kezét? De a jövő évi választás előtt kérdés az is: kétharmad nélkül miként bonthatná vissza egy új kormány az Orbántól örökölt autokráciát?