Medvekaland Kanadában: anyamedve mentette ki kölykét a tó vizéből – videó
Nem tudott ennyit úszni a kis medvebocs.
Nem tudott ennyit úszni a kis medvebocs.
Míg hétfő éjszaka a parlament alsóháza nemzeti klímavészhelyzeti nyilatkozatot fogadott el, kevesebb mint egy nappal később jóváhagyták a Trans Mountain olajvezeték sokat vitatott bővítésének 55,5 milliárd dolláros tervét.
70 évvel korábban kezdett el olvadni az évezredeken át fagyott talaj, a kanadai permafrost, mint ahogy azt a kutatók korábban megjósolták.
Minél bonyolultabb egy rendszer, annál nagyobb a hiba valószínűsége, de Tilcsik András szerint van megoldás.
A reptéri ügyintéző kiszedte őket a sorból. A pár szerint származásuk miatt.
Kalocsa polgármestere tárgyalt a kanadai céggel a 330 hektáros területről, amely három település tulajdonában van, és amely a második legnagyobb egykori katonai repülőtér az országban.
Apukája nem örült a vásárlásnak.
Az állat súlyosan alultáplált volt, és hatalmas fájdalmai voltak.
Az Alberta Egyetem kutatói még 1991-ben bukkantak Scottyra, de mostanáig dolgoztak azon, hogy mindent kiderítsenek róla.
Elveszőben a szavahihetősége. Az erkölcsös hatalomgyakorlást meghirdető Justin Trudeau körül régimódi politikai beavatkozás miatt tört ki botrány.
A kanadaiakat nem kell félteni a jeges utakon.
Egy marihuánás termékeket gyártó vállalatnak fog tanácsokat adni.