Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Kalocsa polgármestere tárgyalt a kanadai céggel a 330 hektáros területről, amely három település tulajdonában van, és amely a második legnagyobb egykori katonai repülőtér az országban.
Vételi ajánlatot is tett már a Kanadában bejegyzett Gloder Capital LPP az egykori katonai repülőtérre, de a kalocsai polgármester addig nem árul el részleteket az üzletről, amíg nem egyeztet a többi tulajdonos önkormányzattal – tudta meg a baon.hu. A lap munkatársa megnézte a külföldi cég honlapját, amelyből az derült ki, hogy tervei szerint a kiskunlacházi, szintén katonai repülőtéren alakít ki repülőtéri logisztikai központot. A cégnek van magyarországi képviselete is. Az ajánlat a polgármester szerint az évszázad üzletét jelentheti a repülőtéri tulajdonosok számára. A repülőtéri üzletről a csütörtöki testületi ülés után beszéltek az újságírók Bálint Józseffel, aki annyira komolynak gondolja az ajánlatot, hogy már a szakminisztérium kínaiakat beajánló javaslatát is elutasította.
A több száz hektáros területének eladási esélyeit növeli, hogy éppen a napokban kapott jogerős építési engedélyt a Kalocsa-Paks Duna-híd építése is, így akár a Paks II. beruházásnak is jól jöhet egy három kilométeres kifutópályával is rendelkező repülétér.
A régi szovjet katonai repülőtér teljes területéből Uszód birtokolja a legnagyobb részt, mintegy 120 hektárt (amely egyébként nem repülőtérként van nyilvántartva), Kalocsához ötven, Foktőhöz pedig száz hektár tartozik, és csak ez utóbbi területre van kiadott repülési engedély – írta korábban a baon.hu A leghosszabb kifutópálya 3,2 kilométer, amin egy Boeing is le-fel tud szállni. A több száz hektáros területet már évek óta szeretné hasznosítani a három önkormányzat, még napelem erőmű telepítése céljából is megkeresték őket, de voltak kínai érdeklődők is.
Most olyan jó ajánlatot dobhatott be a kanadai cég, hogy a kalocsai polgármester azt találta megjegyezni, hogy utódának nem sok gondja lesz a várossal, ha sikerül üzletet kötniük, akkor aranyéletük lesz.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.