Börtönbe kerülhet a lány, aki az Instán közvetítette, ahogy egy széket dob ki a 45.-ről
A lányt éppen az instagramos követői jelentették a rendőrségnek.
A lányt éppen az instagramos követői jelentették a rendőrségnek.
Bántalmazott magyar családot toloncolnának ki Kanadából.
Életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték a 29 éves Alexandre Bissonnette-t, aki 2017-ben hat embert megölt, ötöt pedig súlyosan megsebesített az egyik québeci iszlám központnál elkövetett merényletben.
Közel két évtizeddel csendben bezárta új-fundlandi gyárát az Atlantic Seafood Sauce Company nevű cég, s diszkréten ott hagyott több mint száz kádnyi, már kész halszószt. Bár Kanada ezen a részén általában hideg van, a szósz természetesen megromlott, s az üzemnek helyet adó St. Mary-ben évek óta elviselhetetlen bűz terjeng. Egyelőre senki sem akarja elvinni a kádakat.
Az Esmya használatát a májkárosodás fokozott kockázatai miatt már az Európai Gyógyszerügynökség is korlátozta.
A feudális diktatúrát felháborítja, hogy egyesek "engedetlenségre bujtják fel" a szaúdi nőket.
Óriási hullámokat vert a sajtóban, amikor a lány elbarikádozta magát egy bangkoki repülőtéren, és nevét, arcát vállalva kért segítséget az interneten.
A megálló teteje belefúródott a busz emeletének az elejébe.
Thaiföldön várt sorsára, Ausztrália és Kanada is felajánlotta neki a menedékjogot, végül Kanada mellett döntött.
Komoly felfedezés tartja lázban a CHIME nevű kanadai teleszkópot használó csillagászcsapatot, ugyanis a Tejútrendszeren kívülről érkező rádiójeleket sikerült befogniuk. Mostanra az is kiderült, hogy a jel nagyon sokat utazott, mire elért hozzánk.
A kanadai parti őrség segítségét kérte szerdán Roddickton-Bide Arm, mert a kanadai falut elözönlötték a fókák: az Új-Fundland szigeten fekvő kis település utcáin és kertjeiben mintegy negyven, az Atlanti-óceánba tartva eltévedt tengeri ragadozó kóborolt.
Korábban csak három személy volt ismert, de most kiderült, már 13 kanadait vett őrizetbe Kína azóta, hogy a Huawei pénzügyi vezetőjét Kanadában letartóztatták.
Kína hétfőn határozottan elutasította azt a kanadai felszólítást, amelyet az Egyesült Államok is támogat, hogy engedjék szabadon az ázsiai országban korábban őrizetbe vett két kanadai állampolgárt.
Ezzel az Európai Unió is belevonódhat az ügybe, melyben a kanadai és a kínai kormány őrizetbe vette egymás több állampolgárát.
Kanada keresi a módját annak, hogy hogyan kerülhetné el, hogy teljesítenie kelljen egy Szaúd-Arábiával kötött fegyvereladási szerződést, amelyet az ország előző, konzervatív kormánya írt alá Rijáddal - jelentette be Justin Trudeau kanadai kormányfő vasárnap.
Tízmillió kanadai dollár óvadék fejében szabadon engedték, de megfigyelés alatt tartják a kínai Huawei pénzügyi igazgatóját, akit amerikai kérésre Vancouverben vettek őrizetbe. Az USA igyekszik elszigetelni a kínai céget, a tét az 5G mobiltechnológia uralása.