Sosem látott rekordokat hozott egy árverés: 100 millió forint felett keltek el magyar festmények
Péntek este eddig példátlan árverési és életmű rekordok születtek a Kieselbach Galéria első kortárs aukcióján.
Péntek este eddig példátlan árverési és életmű rekordok születtek a Kieselbach Galéria első kortárs aukcióján.
Az életében kevéssé értékelt, majd hamar elfeledett művész pályafutása második felében kizárólag az élet napos oldalát festette, amit soha nem bocsátottak meg neki a kritikusok. Életműve most megismerhető.
Július 6-ig nyitva tartó, A valóság szerelmese című életműkiállítása hozzájárulhat ahhoz is, hogy Czene Béla elfoglalhassa az őt megillető helyet a kánonban.
Exkluzív bepillantást nyújt a közelmúlt jogerős itthoni és külföldi csalási ügyeinek kulisszatitkaiba egy most megjelent könyv.
Interjút adott a G7-nek Kieselbach Tamás, Magyarország talán legjelentősebb műkereskedője - leszámítva persze az államot. A beszélgetés során szó esett arról, mi a szerepe a műkincseknek egy közösség identitásának helyreállításában. És mi keresnivalója van a nemzetközi műkincspiacon a magyar államnak. Egy elkötelezett self-made man portréja.
Hogyan ihlet meg a kortárs képzőművészet egy színházi embert? Erre kaptak választ csütörtökön a Bukta Imre-kiállítás résztvevői.
Bukta Imre a vidéki Magyarország sztereotípiáiról, a szocializmus örökségéről és az MMA-val való kapcsolatáról is beszélt a HVG-nek.
Október 13-án Pokoli aranykor címmel nyílik a 80-as évek magyar underground zenekarainak koncertplakátjait bemutató monstre kiállítás a Kieselbach Galériában Szőnyei Tamás, valamint a grafikusként és a Bp. Service együttes vezetőjeként is ismert Bp. Szabó György különálló, de most e projekt kedvéért összefésült gyűjteményeiből. A ma már levéltárosként dolgozó Szőnyei Tamás zenei-kulturális újságíróval, a kiállítás és a mellé megjelenő különleges kiállítású könyv társszerkesztőjével beszélgettünk. Nem kicsit ironikus módon éppen csak néhány nappal az után, hogy egy sajátos köztéri gerillakommunikációs gesztus kavarta fel a hazai közéletet.
Százakat vártak, végül ezer ember jelent meg egy kiállítás- és könyvbemutatón, utóbbi Nyáry Krisztián műve, magyar festők magánéletét dolgozza fel. Az esemény spontán módon megkettőződött.
A vonal nyomatéka – Nemes Lampérth Kieselbachnál / Az „f” betű rejtélye – Ai Weiwei Bécsben / Szobrász vagy festő? – Modigliani a Nemzeti Galériában / A bizonytalanság mint koncepció – a 9. Berlin Biennálé / A Bérc utcai villa titkai – Vida Jenő műtárgyainak sorsa / Beltracchi bezavar – happening az ART Baselen / Restitúciós csiki-csuki – jogalkotás és kutathatóság / Rovarzümmögés, klímaváltozás – a világ kertjei Zürichben
Rekordáron,több mint 170 millió dollárért kelt el Modigliani női aktja a hétfőn a Christie’s aukcióján. De nemcsak New Yorkban, hanem itthon is zajlik az őszi árverési szezon. Képzelje el, hogy ön milliomos műgyűjtő, melyik képet venné meg?
Két festményre is sikerrel licitált Orbán Viktor veje és lánya a Kieselbach Galéria hétfői árverésén - írja a Magyar Narancs oldala.