Interjút adott a G7-nek Kieselbach Tamás, Magyarország talán legjelentősebb műkereskedője - leszámítva persze az államot. A beszélgetés során szó esett arról, mi a szerepe a műkincseknek egy közösség identitásának helyreállításában. És mi keresnivalója van a nemzetközi műkincspiacon a magyar államnak. Egy elkötelezett self-made man portréja.
Nekünk az állam marad, mert nincsenek művészetkedvelő milliárdosaink
mondta a G7 interjújában Kieselbach Tamás galériatulajdonos, aki jelenleg a legnagyobb műkereskedő Magyarországon. Számára a műkereskedelem misszió is, hogy emelje a magyar festészet presztízsét a nemzetközi piacon.
Kieselbach igazi szenvedélyes self-made man, aki az Ecserin és a pécsi vásárban "vadászva" tanulta ki a szakmát. Tudatosan fejlesztette magát, már akkor külföldi katalógusokat vásárolt, amikor itthon még kevesen tettek így, illetve szisztematikusan feltérképezte a külföldi és a magyar múzeumokat is. ”Egy pillanatra sem lehetett lazítani, de az eredmény kézzel fogható volt, hiszen alkalmanként legalább öt-tíz festményt vettem, és közben azt is jól tudtam, hogy pár napon belül kinek fogom eladni őket.” Ma már nem vadászik, hozzá hozzák be vagy küldik a képeket, hogy mondja meg, mennyit érnek.
Szerinte az, hogy az állam vásárlóként megjelenik a műkincspiacon, szükségszerű megoldás. “Azzal telt a 80-as évek, amikor múzeumokban dolgoztam, vagy a kilencvenes évek, hogy nincs pénz, értsd meg, nincs pénz. Most meg azt látom, hogy mégis van. Annyira sérült a tárgyi örökségünk, és olyan sok minden veszett el az elmúlt száz évben, hogy az államnak aktívnak kell lenni ezen a téren. Sebeket kell begyógyítani.” Szerinte, ha egy múzeum megvásárol egy műtárgyat, az szimbolikus dolog is, hiszen azt jelenti, hogy
egy közösség költeni kezd a saját kultúrájára, a múltjára, hogy megpróbálja újra összerakni az identitását.
Mivel az állam a közösség pénzét költi, fontos, hogy átláthatóan és változatosan tegye. Ezt nálunk gazdagabb országokban megteszik a magánemberek, milliárdosok, de hozzájuk képest nálunk nagy a léptékkülönbség. Többen gyűjtenek itthon is, de régiós szinten “szegénynek számítunk abban a dimenzióban, ahol komoly gyűjteményt lehet csinálni, és múzeumot alapítani a közösségnek. Nincs olyan ember, aki nemzetközi színtéren is megállná a helyét, motivációban, tudásban, kvalitásérzékben, és bírná pénzzel is, hogy vásároljon.” Amíg pedig ez így van, Kieselbach szerint az állam feladata, hogy a magyar kultúra részéről és érdekében részt vegyen abban a harcban, amit a nemzetközi műkincspiacon vívnak.
Kieselbachnak kiemelt célja az is, hogy felkeltse a külföld érdeklődését a magyar festészet iránt. Missziója részeként már 50 kötetet jelentetett meg, aukciókat és non-profit kiállításokat szervezett.
A Modern magyar festészet magyarul, angolul és németül is megjelentetett két kötete nagyot lendített a magyar festészet presztízsén.
A kulturális projektek kapcsán szó esett arról is, hogy a Kádár-kor Nemzeti Galériájában a “ronda vászonparavánok" és "a homályba borult képek" közt járva úgy érezte, hogy ez az lepattantság soha nem fog megváltozni. Most viszont Európa legnagyobb kulturális projektje készül éppen a Ligetben.
Amikor az új múzeum megnyitja a kapuit, az a pillanat hatalmas ugrást jelent majd a magyar festészet nemzetközi megítélésében. Ebben biztos vagyok.
(G7)
Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
A kortárs film szinte korlátlan büdzsével játszó angol nagyágyúja, Guy Ritchie egyszerre két produkcióval is kényezteti a dinoszauruszok újbóli eljövetelére váró közönséget: kőkemény gengszterekkel és az örök fiatalság titkát kereső kalandorokkal.
A Tisza Párt elnöke arra kérte a magyar rendőröket, hogy a szombati Pride-on a magyar embereket védjék meg.
A magyarok nem keveset tettek hozzá a homoszexualitás kultúrtörténetéhez.
Nehéz-Posony Kata, a HVG ügyvédje minden kérdésre válaszol.
A jelentős indulótőkével is megtámogatott alapítvány már dátumot sem mond, mikorra várható a régóta ígért beruházás.
