„Egy válságzóna peremén vagyunk, de én nem látok mélyszegénységet”

Autodidakta művésznek vallja magát, és miután nem vették fel a képzőművészetire, ezen annyira megsértődött, hogy többé nem is jelentkezett. Viszont hiúsági kérdés számára, hogy „festői” képeket is tud alkotni. Bukta Imrével abból az alkalomból készített interjút a HVG, hogy a legfrissebb művei a Kieselbach Galériában láthatók.

Noha a magyar vidék egyik legobjektívebb festőjeként emlegetik, Bukta Imre azt mondja, festőként a legszubjektívebb a vidékképe: „talán az egyetlen vagyok, aki a magyar vidékről vizuális jeleket küld a világnak”.

 Ami a vidéki Magyarország sztereotípiáit illeti, Bukta Imre azt mondja: egy válságzóna peremén vagyunk, de nem lát mélyszegénységet. A rendetlenségnek és a szétesettségnek pedig szerinte nem a szegénység az oka, hanem az igénytelenség, „a szocializmusból örökölt buhera kultúrája”.

Bukta Imre beszélt arról is, hogy a magyar falut túl sok és túl gyors változás érte, így nem csoda, hogy szétestek a társadalmi struktúrák:

Van egy fényképem, amikor a harmincas években a kocsma előtt cifraszűrben állnak konokul a parasztok. Nem múlik el harminc év, és Elvis-séróval állnak ugyanott, sörrel a kezükben, megint harminc év múlva pedig gumicsizmában táncolnak a Coca-Cola-reklám előtt.

Bukta Imrével a teljes interjút a HVG e heti számában olvashatja.