Csütörtök este – magyar idő szerint valószínűleg péntek hajnalban - a Sotheby’s New York-i árverésén szerepel egy Van Gogh-festmény, amely egykor nem kellett a magyar államnak. Egy pár ezer koronáról folyó vita végén ugyanis Nemes Marcell, a kor híres műgyűjtője kivitte az országból a kollekcióját, és így többek között Cézanne, Gauguin és van Gogh műveit végül Párizsban árvereztette el 1918-ban. A kollekció egyik darabját, amelyet Nemes még 1912-ben vásárolt meg – a Sotheby’s aukciósház leírása szerint - pedig éppen most árverezik el úja, immár New Yorkban.

A Van Gogh-kép értékét előzetesen 50-70 millió dollárra becsüli a Sotheby’s szakértői gárdája, de Kieselbach Tamás budapesti galériatulajdonos-műkereskedő szerint valószínűleg nagyobb áron fog elkelni. Ezt azon a sajtótájékoztatón mondta, amelyen bemutatták Molnos Péter művészettörténésznek az Aranykorok romjain című kötetét, amelyet a Kieselbach Galéria húszéves fennállásának évfordulójára adtak ki.

Van Gogh: Paysage sous un ciel mouvementé

Molnos az egykori nagy képzőművészeti magánkollekciókról, a magyar műgyűjtés XX. század eleji aranykoráról készítette el újabb kötetét. E kötetben és a kapcsolódó kiállításon esik szó Nemes Marcellről is, aki Velencében építtetett magának palotát, Budapesten az Andrássy úton rendezett be fényes villát, de Münchenben is többemeletes háza volt. A fényűző életmódot élő, de csak elemi iskolát végzett, rendkívül alacsony sorból felemelkedő Nemes sokszor került pénzzavarba. Ezért többször is kénytelen volt megszabadulni gyűjteményétől, amelyet rendszeresen újraépített. Ám az első világháború végén a legértékesebb festményeit Párizsban árvereztette el, így ezekből a képeiből ma már csak mutatóban maradt egy-egy darab Magyarországon.

Kieselbach Tamás ennek kapcsán elmondta, Nemes Marcell ma műkereskedőként nem állíthatna össze olyan gyűjteményt, amilyet a múlt század elején. (Kieselbach szerint Nemes gyűjteménye, ha a magyar állam megvásárolta volna néhány ezer koronáért az 1910-es években, akkor most 500 millió és egymilliárd dollár közötti értéket képviselne.)

Az azonban, hogy Nemes kollekciójából alig maradt valami itthon, nem a véletlen műve. Hiszen nemcsak a magyar állam „takarékossága” játszott ebben szerepet, hanem a háborúk, a forradalmak, a megszállások és a fosztogatások miatt a gyűjtemények tönkrementek, eltűntek, elrabolták őket. (A második világháború után több ezer értékes műtárgy került például a Szovjetunióba.)

Molnos és Kieselbach azonban nem adja fel a küzdelmet: igyekeznek könyvsorozatban és kiállításokon is bemutatni a még itthon fellelhető festményeket. A mostani tárlaton is feltűnnek Tihanyi Lajos, Vaszary János, Rippl-Rónai és számos más alkotók képei, a legérdekesebbek talán Csontváry azon művei, amelyek magántulajdonban vannak, de most a galériában láthatók.

Molnos új kötetében egy különlegesség is felllelhető: előző, Batthyány Gyula grófról, a különleges stílusú festőről szóló könyvének megjelenése után ugyanis megkereste őt valaki egy különleges anyaggal. Így Batthyány 1954-ben készített albumát is bemutatta Molnos a legfrissebb kiadványban, amelyet a gróf börtönbüntetésekor adott ajándékba egy márianosztrai börtönőrnek.