Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Luxembourg

Serdült Viktória Gazdaság

Varga Judit különös jogállamisági védekezéssel érkezett az uniós miniszterek elé

Négy másik ország mellett a magyarországi jogállamiság a téma az Általános Ügyek Tanácsán Luxembourgban. Az Európai Bizottság éppen egy hete jelentette be, hogy hivatalosan is megindítja a jogállamisági eljárást Magyarország ellen. Varga szerint nem vehetnek el tőlünk olyan pénzeket, amelyeket még meg sem kaptunk, de ez az érvelés nem stimmel.

hvg.hu Gazdaság

Megnyílt az első modern villamosvonal Dániában – videó

Két vadonatúj villamosüzemmel gazdagodott év végén Európa. Mindkét városban évtizedekig jártak korábban villamosok, majd felszámolták a hálózatot. Szintén több évtizedes kihagyás után most visszatért a villamos Luxembourgba és a dániai Aarhusba.

hvg.hu Autó

Luxusvillamosokat kap Luxembourg, megérkezett az első – fotók, videó

A tervek szerint még idén elindulhat a villamosközlekedés Luxemburg fővárosában, Luxembourgban. Ahogy sok más városban, itt is jártak korábban villamosok, amelyeket a hatvanas évek első felében állítottak le véglegesen. A vadonatúj vonalra a spanyolországi CAF gyárt olyan villamosokat, amelyek egyes szakaszokon felsővezeték nélkül is képesek lesznek közlekedni.

MTI Itthon

Sűrű programja lesz a héten Orbán Viktornak

A miniszterelnök hétfőn Luxembourgba utazik, ahol részt vesz az Európai Néppárt fennállásának 40. évfordulója alkalmából szervezett csúcstalálkozón – közölte a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.

MTI Gazdaság

A NAV-nak adott igazat az Európai Bíróság

A dízelolaj lobbanáspontjának meghatározásáról volt szó az Európai Bíróságon egy magyar ügyben. A NAV szigorúbban szabályozza a gázolajak felhasználását, mint az unió, és a luxembourgi bíróság szerint ez rendben van.

hvg.hu Itthon

Arculcsapás volt Magyarországnak a luxembourgi menekültkonferencia

Magyarország ötlete volt, az eredeti helyszín Budapest lett volna. Miért rendezték mégis Luxembourgban a migrációs konferenciát, amelyen az érintett EU-n kívüli államok is részt vettek? A brüsszeli Politico értesülése szerint azért, hogy menekültpolitikájáért büntessék Magyarországot.

MTI Világ

Balkán-konferenciát szervez az EU október 8-ra

A nyugat-balkáni migrációs útvonallal kapcsolatos konferenciát tartanak az uniós belügyminiszterek október 8-i tanácsülésének alkalmából - jelentette be csütörtökön az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Luxemburg a Twitteren.

MTI Itthon

Szijjártó megsemmisítené az embercsempészek csónakjait

A külgazdasági és külügyminiszter őszre budapesti konferenciát szervez a menekültkérdésről. Szijjártó a hétfői luxembourgi csúcson nehezményezte, hogy az EU csak a földközi-tengeri menekültáradattal foglalkozik, a Nyugat-Balkánra nehezedő migrációs nyomással nem. A miniszter az embercsempészek elleni határozottabb közös fellépésre sürgetett.

MTI Gazdaság

Magyar ügyben döntött az Európai Bíróság – tejelhetnek a bankok az államnak

Az unió legfőbb igazságszolgáltatási fóruma szerint az első Orbán-kormány idején bevezetett állami támogatással a hitelintézeti ágazatot előnyben részesítették a gazdaság többi szereplőjével szemben. Mivel a hitelezőknek adott állami garanciavállalás jogellenes volt, a bankok által esetlegesen igénybe vett állami támogatást vissza kell téríteni a magyar államnak – döntött az Európai Bíróság.

MTI Gazdaság

Csányi: Az OTP Luxembourgig is elmegy a devizahiteles ügyben

Az OTP ismét beadta kereseteit a Fővárosi Törvényszékre a devizahiteles szerződések ügyében - mondta Csányi Sándor elnök-vezérigazgató, aki szerint tisztességtelen dolog menet közben változtatni a játékszabályokon. Az új ügyben kérik, hogy a bíróság forduljon az Alkotmánybírósághoz és az EU Bíróságához, sőt ezt készek ők maguk is megtenni.

1 2
Ivan Krasztev: Európának el kell térítenie Trump forradalmi terveit a világ érdekében

Ivan Krasztev: Európának el kell térítenie Trump forradalmi terveit a világ érdekében

Bod Péter Ákos: A 2022-es osztogatás felét jelentette be Orbán, mert többre nincs pénz

Bod Péter Ákos: A 2022-es osztogatás felét jelentette be Orbán, mert többre nincs pénz

Lecsaptak az Elon Musk-utálatra: kedvezményt kínál ez a kínai márka, ha valaki lecseréli a Tesláját

Lecsaptak az Elon Musk-utálatra: kedvezményt kínál ez a kínai márka, ha valaki lecseréli a Tesláját

Brit miniszterelnök: „Ukrajna mellett állunk, amíg csak szükséges”

Brit miniszterelnök: „Ukrajna mellett állunk, amíg csak szükséges”

Több mint 200 új elektromos töltőpont épül itthon uniós pénzből

Több mint 200 új elektromos töltőpont épül itthon uniós pénzből

A Honor jelenti: milliárdokat költ az MI-re, jön az iPhone-os fájlmegosztás és a 7 éves szoftvertámogatás

A Honor jelenti: milliárdokat költ az MI-re, jön az iPhone-os fájlmegosztás és a 7 éves szoftvertámogatás

Átfogó ellenőrzést végeztek a Lehel piacon, ötből négy helynél találtak szabálytalanságot

Átfogó ellenőrzést végeztek a Lehel piacon, ötből négy helynél találtak szabálytalanságot

Mach 4 néven jöhet a négyajtós Ford Mustang?

Mach 4 néven jöhet a négyajtós Ford Mustang?

Az SPD szerezte a legtöbb szavazatot a hamburgi tartományi választásokon

Az SPD szerezte a legtöbb szavazatot a hamburgi tartományi választásokon

A címlapról ajánljuk