Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Egy Magyarországgal szemben indított kötelezettségszegési ügyben adott ki indítványt Henrik Saugmandsgaard Øe.
A főtanácsnok a magyarországi mezőgazdasági földterületeken fennálló haszonélvezeti jogok megvonásával összefüggésben az Európai Bizottság által indított kötelezettségszegési ügyben tette közzé indítványát. Ebben annak kimondását javasolja az Európai Bíróságnak, hogy Magyarország e jogok megvonásával egy idén márciusi ítéletben megállapított módon (pdf) megsértette a tőke szabad mozgásának elvét – olvasható az Európai Unió Bíróságának közleményében.
A kötelezettségszegési eljárás még 2014-ben indult Magyarország ellen, miután a földtörvény 2013-as módosítása kimondta: megszűnik minden olyan fennálló, határozatlan idejű vagy 2032 után lejáró haszonélvezeti jog, amelyet nem közeli hozzátartozók közötti szerződéssel alapítottak. A kormány célja ezzel az volt, hogy az úgynevezett zsebszerződéseket megszüntessék, mielőtt – 2014. május elsején – megszűnik az uniós állampolgárok földvásárlási moratóriuma. Ezek a szerződések ugyanis éppen azért köttettek, hogy a moratórium lejárta után a földeket megvásárolhassák azok a magánszemélyek, akik jó ideje művelték.
Az eljárás során nem sikerült meggyőzni a magyar kormányt arról, hogy a törvénymódosítás uniós jogot sért, az Európai Bizottság pert indított.
A főtanácsnoki indítvány nem köti az Európai Bíróságot, ám az ítélet szinte mindig megegyezik azzal.
Elkaszálta az Európai Bíróság a zsebszerződések felbontását
Aránytalan és az uniós joggal ellentétes volt a magyar törvény a zsebszerződések felbontásáról - mondta ki az Európai Bíróság.
Így volt ez a márciusi ítélet esetében is, amely ugyancsak a zsebszerződésekkel kapcsolatban született. Ahogy megírtuk, a magyarországi bejegyzésű, de német állampolgárok tulajdonában levő Segro Kft. és Günther Horváth osztrák állampolgár, illetve a Vas megyei kormányhivatal illetékes földhivatala közötti jogvitákat a Szombathelyi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság terjesztette az uniós igazságszolgáltatási testület elé.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?