Mészáros Lőrinc a világ 2057. leggazdagabb embere
Nyolcadakkora vagyonnal szerénykedik Mészáros Lőrinc, mint Soros György, de így is majdnem bekerült a világ kétezer leggazdagabbja közé.
Nyolcadakkora vagyonnal szerénykedik Mészáros Lőrinc, mint Soros György, de így is majdnem bekerült a világ kétezer leggazdagabbja közé.
Több mint 3 millió forintot adott értük az önkormányzati cég, és csak az összeg egyharmadának megfelelő értékben érkezett eddig sportfelszerelés.
Egy hatszázezres befektetésért százmilliókat kaszálhat.
Részegen belehajtott egy benzinkút boltjába az NK Osijek 22 éves játékosa, Petar Bockaj, majd elmenekült a helyszínről. A rendőrök hamarosan elfogták, a Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő csapat pedig azonnal szerződést bontott a kezdőben játszó fiatalemberrel – írta a 24sata.hr nevű horvát internetes portál.
Mészáros Lőrinc lánya márkahirdetésnek is elmenne, a poncsója és a cipője is Gucci.
A tavaly megkezdett munkát a Lekeny György által vezetett cég folytatja, alvállalkozóként pedig Paár Attila is feltűnik.
Az elnök-vezérigazgató korábban a részvények tíz százaléka felett rendelkezett.
Február közepén az Orbán Viktor által is használt osztrák luxusrepülőgéppel utazott a Mészáros-család az Indiai-óceánon fekvő földi paradicsomra. Tíz nap múlva, amikor hazaérkeztek, az Átlátszó fotózta őket, miután landolt az OE-LEM lajstromszámú gép.
Immáron 17,7 milliárd forint közpénzt költött a Felcsúti Utánpótlásnevelési Alapítvány focira, de hála Szabó Tünde államtitkárságának és az állandóan meghosszabbított vizsgálatoknak, 2017 ősze óta nem lehet kérdőre vonni Mészáros Lőrinc alapítványát, hogy mire költötte a közpénzt, pedig jogerős bírósági ítélet van arról, hogy kellene.
Szédületes gazdasági siker.
Ennek a hajónak csak a teletankolása 400 millió forint. És olyan drága maga a hajó, hogy még Mészáros Lőrinc mesés vagyonából is csak kettő jönne ki belőle.
Húsvétra, pünkösdre jól jön a hús. Színtiszta magyar történet.
Továbbra sem tudni pontosan, ki kérte a 400 órás túlmunka bevezetését, van, aki a Mészáros–Garancsi–Szíjj tengelyt sejti a háttérben. Az iparkamarai elnök, Parragh László szerint egyszerűen arról van szó, hogy a Fidesz ajánlatot tett a német multiknak.
Bitay Márton Örs vagyonnyilatkozata hemzseg a furcsaságoktól.
Petíciót, népszavazást is kezdeményeztek az ellen, hogy megemeljék a beépíthetőséget a Balaton-parton, ahol történetesen mindkét Orbán-közeli üzletembernek vannak ingatlanjai.
A bükkábrányi naperőművet a hétvégén csatlakoztatták rá az országos hálózatra.
Közben piaci pletykák terjednek arról, hogy a cég a "legnagyobb befektető" birtokába kerülhet - írja az mfor.hu.
A helyiek szerint mindent belep a por és a sár a naponta a falvakon átdübörgő teherautóktól.