Matolcsy rendesen megszórta alkalmazottait jutalommal
Az MNB mindenkit lekörözött az év végi jutalomosztásban az állami intézmények közül, a dolgozók átlag 650 ezer forintot kaptak.
Az MNB mindenkit lekörözött az év végi jutalomosztásban az állami intézmények közül, a dolgozók átlag 650 ezer forintot kaptak.
Újra jelezte a jegybank, hogy 2017. december 31-ig meghosszabbította a 2015 előtt kibocsátott 20 ezer forintosok bevonásának határidejét.
Jelentős a különbség az egyes állami intézmények által kiosztott év végi jutalmak között.
Nem ajánlatos offshore cégekkel üzletelni – ajánlja sokadszorra az MNB.
A lakáshitelek kamatfelára Magyarországon kétszer akkora, mint a régióban, amit csökkenteni kell - mondta Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke a Világgazdaságnak adott interjúban.
Megkérdezték az MNB vezetőit, miért menesztettek 12 dolgozót egyik pillanatról a másikra - a jegybank szerint minden a protokolljuk szerint történt.
Bár még mindig a korábbi kölcsönök törlesztésével vannak elfoglalva a magyarok, egyre nyitottabbak a hitelekre, és bankbetét helyett pedig állampapírokat vesznek.
Nem üldözik a magyar hatóságok a OneCoint, az MNB most mégis arra figyelmeztetett, hogy a veszélyek olyanok, mint egy piramisjátéknál.
Új testőre van Matolcsy György jegybankelnöknek a Népszava szerint. Ő lett a jegybank biztonsági cégének feje is, egy másik, kevesebb mint egy éve létrehozott jegybanki biztonsági céget pedig megszüntettek, miután eltapsolta az alaptőkéjét.
A feltárt jogsértések az MNB szerint nem veszélyeztetik a bankcsoport megbízható működését.
A 4 százalékos GDP-növekedést sem tartja lehetetlennek a jegybankelnök, aki szerint az MNB miatt jövőre 400 milliárd forintot spórolunk.
Az elsőfokú bíróság ítélete szerint a Figyelő újságírójának nem kell felfednie az MKB Bankról szóló cikkében publikált adatok információforrását.
Öt műkincsre adott ki ennyi közpénzt az MNB Értéktár nevű programja.
A bíróság szerint az MKB államosításának körülményeiről szóló cikk nem sértett olyan mértékben közérdeket, hogy indokolt legyen a sajtószabadság korlátozása.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) háztartási költségvetés-kalkulátort indított az ünnepi kiadások megtervezéséhez, a hitel- és lízingválasztó applikációval pedig a piacon elérhető fogyasztási hitelek összehasonlítását szeretné segíteni.
Fél éven belül másodszor szabnak törvényt a Dimenzió Kölcsönös Biztosító és Önsegélyező Egyesületre, amelynek teljes vagyonát mások kezelhetik.
Piacfelügyeleti eljárás indult a Hársfa Gold Szolgáltató és a Széfbank ellen.
A jegybank korábbi alelnöke jogerősen pert nyert az MNB-vel szemben. Az ítélet szerint a polgároknak joguk van bírálni a politikai intézményeket, akár harsányan és durván is.
Egy új netes csalásban az MNB nevében küldenek emaileket ismeretlenek, amelyekben pénzt és adatokat kérnek.
Újra összecsapott Matolcsy György az ellenzékiekkel a parlamentben: a jegybankelnök továbbra sem gondolja úgy, hogy válaszolnia kéne a lakásbérlését firtató kérdésekre.