"Spórolós" 50 millió forintos új Mercedes-AMG jött Magyarországra
Megkezdődött a 4 hengeres motorral szerelt hátsókerék-hajtású Mercedes-AMG GT 43 hazai forgalmazása.
Megkezdődött a 4 hengeres motorral szerelt hátsókerék-hajtású Mercedes-AMG GT 43 hazai forgalmazása.
Egyébiránt a Mercedes is megerősítette, hogy úton van az új GT Coupé-verzió is.
A német roadster még a Black Series kupénál is erősebb és gyorsabb lett.
Annak ellenére, hogy 12 évvel idősebb és kevésbé fejlett technológiát rejt az SL 65 AMG Black Series korábbi példánya, simán versenyképes a mai megfelelőivel.
Amit csak lehet, a Mercedes igyekszik kipréselni jelenlegi közúti csúcsmodelljéből, az AMG GT-ből. Nagyon úgy tűnik, hogy a csillagos márka az egyéb változatok után már a Black verzión dolgozik.
Itt a sirályszárnyas SLS AMG-t felváltó AMG GT. A sirályszárny ugyan a múlté, de így is minden idők legszebb csillagos járgányának titulálták megjelenése előtt. Hogy ez beigazolódott-e, döntse el mindenki maga. A kocsi két változatban kerül bevezetésre, 462 lóerős a GT és 510 lóerős a GT S.
A hosszas szivárogtató-hadjárat után immáron hivatalos, hogy a Mercedes szeptember 9-én mutatja be új attrakcióját, a sirályszárnyas SLS AMG helyére lépő AMG GT-t.
A sirályszárnyú Mercedes-mestermű, az SLS AMG helyére lépő új alkotásról, az AMG GT-ről már számos kémfotót láthattunk, a kocsi belső terét azonban homály fedte. Mostanáig, ugyanis megjelentek az első, gyaníthatóan szándékosan kiszivárogtatott képek az újdonság utasteréről.
Az AMG GT 4.0 literes, biturbó V8-as motorja 510 lóerős teljesítményre képes.
A csillagos márka új sportmodellje kevesebbe fog kerülni, mint a kifutó SLS AMG, de a motorja ugyanúgy V8-as lesz.
Megérkezett az első kémvideó a sirályszárnyú Mercedes SLS AMG készülő utódáról, az AMG GT-ről, amelyet néhány napja a Nürburgringen élesít a csillagos márka. Az álcafestés továbbra is megvan, de most először már hallani lehet az új erőforrás hangját is.
Barcelonában és környékén, rikítózöld-fekete álcaszínezettel teszteli a sirályszárnyas SLS AMG utódját, az AMG GT-t a Mercedes. A járgány – amely bennfentesek szerint minden idők legszebb csillagos modellje lesz – feltűnő jelenség a katalán városban.
Látványtervet készített egy olasz magazin a tavaly elbúcsúztatott sirályszárnyú Mercedes, az SLS AMG készülő utódáról, a várhatóan a nyári Forma–1-es német nagydíjon debütáló AMG GT-ről.