Kómában tartják a Jókai utcai házomlásban megsérült táncost
A koponyasérülése miatt már elvégezték a szükséges beavatkozásokat, ha ezek sikeresnek bizonyulnak, akkor jöhet a gerincműtét.
A koponyasérülése miatt már elvégezték a szükséges beavatkozásokat, ha ezek sikeresnek bizonyulnak, akkor jöhet a gerincműtét.
A Budapesti Operettszínház főigazgatója, Kiss-B. Atilla imaláncot indít a színház táncművészéért.
Egy nőt koponya- és gerincsérüléssel vittek kórházba a házomlás után, a hvg.hu úgy tudja, az Operettszínház táncosa volt az. Információink szerint társa könnyebben sérült meg.
A júniusi balesetben két táncos megsérült. Egyikük azóta sem tud dolgozni.
A zaklatási ügyei miatt az Operettszínházból távozó Kero szerint „feltétlenül hasznos és fontos” a MeToo-mozgalom, de „talán nincs olyan rendező az országban, akit ne lehetne belekeverni valamilyen MeToo-dologba”.
A zaklatás eltussolásával vádolt Kiss-B. Atilla igazgató a színház évadzáró sajtótájékoztatóján jelentette be az Operett új igazolását. Megjelenik a színházban a kormány kedvenc irodalmára is.
Az egyikük, úgy tűnik, videóra vette, amint a másik betörte az üveget.
Operett, rockopera, musical, balett is látható lesz a karácsony és szilveszter közötti napokban a Budapesti Operettszínház online előadásain.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának vizsgálóbizottságának korábbi jelentése szerint nem történt zaklatás a Budapesti Operettszínházban. Vadai Ágnes most a legfőbb ügyésznél érdeklődött.
Senki nem kereste az operettszínházi zaklatási ügy több sértettjét a belső vizsgálat során. Az áldozatok jogi képviselője öt ilyen emberről tud, Gulyás Gergely miniszter korábban egyről beszélt, aki nem ment el, amikor meg akarták kérdezni.
Az Operettszínház vezetőjének a tevékenységét fogják vizsgálni.
Az Operettszínház közös megegyezéssel távozott ügyvezető igazgatójáról több volt dolgozó is azt állította, hogy arrogáns volt és szexista megjegyzéseket tett.
Egy korábban ott dolgozó arról beszélt az Indexnek, hogy az intézmény ügyvezető igazgatójának megalázó kommunikációja elviselhetetlen munkakörnyezetet teremtett.
Nem igazán sikerült a "nemzeti fordulat", elmarad a mohácsi vészről és a trianoni békeszerződésről szóló musical színpadra állítása is az Operettszínházban, ahonnan az utóbbi egy év alatt közel harminc munkatárs távozott. A direktor tagadja, hogy összefüggés lenne az ügyvezető igazgató távozása és egy női alkalmazott panasza között.
Az Operettszínház élére 2018-ban kinevezett Kiss-B. Atilla nagy tervekkel vette át az intézményt, ám ezekből semmi nem valósult meg – írja a HVG.
A Nine című musicalt 1982-ben mutatták be a Broadwayn, számos Tony-díjat nyert - most a Budapesti Operettszínház viszi színpadra.
Tovább bonyolódik a Budapesti Operettszínház zaklatási ügye, miután az áldozatok egy csoportját képviselő Biztonságos Terek Alapítvány most sem kapta meg a kért adatokat.
Az egyik színész rokona fertőződött meg.
Szeptembertől a Thália Színházban folytatja pályáját Szinetár Dóra, aki huszonhét évig játszott az Operettszínházban.
Most már látja, hogy szükség van az összefogásra és a sajtónyilvánosságra.