Az új Uncharted egy újabb fájdalmas gyomros az Xboxnak – lehet, hogy az utolsó?
Noha az év végi játékdömping még jócskán odébb van, a nappalikban zajló konzolháború már szinte lefutott játszma. Míg a Sony újabb, sikerre ítélt címekkel növeli tovább bevételeit, a Microsoft továbbra is óriási hiányt szenved exkluzív tartalmakban. És közben itt az újabb balhorog. Kegyelemdöfés az Xboxnak vagy jól felépített marketingmunka? Kipróbáltuk a PlayStation egyik kultikus szériájának folytatását, az Uncharted: The Lost Legacyt.
60,4 millió – ezúttal nem elherdált közpénzek megszellőztetéséről, hanem a PlayStation-eladásokból származó bevételekről van szó, a japán nagyvállalat aktuális, egyébként nyolcadik generációs konzoljából ugyanis ennyit értékesítettek világszerte a legfrissebb, júniusi adatok szerint.
Ezzel szemben az örök ellenfélnek számító Microsoftnál mintha rakéták helyett olcsó petárdákra cserélték volna a hajtóerőt: a redmondiak Xbox One-ja nagyjából 30 milliós eladásnál jár, amit a hamarosan megvásárolható és meglehetősen borsos árcédulát kapott Xbox One X sem biztos, hogy képes lesz ideális szintre húzni. De persze várjuk ki a végét.
Szoftverfronton viszont már most eldőlni látszik minden: a Sony 70 millió aktív playstationössel büszkélkedhet, az eddig megvásárolt játékok pedig lassan az 500 milliós határt is átlépik, ami a számadatok mellett egy másik nem kevésbé fontos jellemzőnek is köszönhető. Úgy hívják: interaktív mozi.
Kicsit film, kicsit játék
A filmszerű élményt és a történet előrehaladását valóban befolyásolni képes játéklehetőségeket ötvözni próbáló stúdiók közül eddig csak kevesen tudtak fogyasztható, és ami fontosabb, élvezetes játékélménnyel is kiegészített tartalmat előállítani. Hiszen igen érzékeny területről van szó: önmagában hiába a jó dramaturgia vagy a legmodernebb mozgásanimációkat rögzíteni képes technika. A történetmesélésen túl a szabadságérzet az, ami ha sokszor csak látszólagosan, de beleszólást enged a karakterek sorsának alakításába és úgy általában a sztori végkifejletével kapcsolatos döntésekbe. Enélkül viszont aligha kapunk többet egy egyszerű, jelenetről jelenetre haladó mozinál, ami egy videojáték esetében ugyebár nem túl kifizetődő, hiszen alapvetően játszani akarunk, nem pedig nézni és csak ülni egy helyben.
E két, egymástól jól elkülöníthető területet mindeddig egyetlen játékfejlesztő, az amerikai Naughty Dog volt képes – a piaci szempontokat is figyelembe véve – valóban használható masszává gyúrni, a Sony konzoljain időtlen idők óta létező Uncharted-sorozattal. (Persze a PlayStation 3 idejében irdatlan mennyiségű pénzt termelt The Last of Usról sem szabad megfeledkezni, legalább akkora játékalkotói bravúrról van szó, mint a mostani.)
Az amerikaiak egy rém egyszerűnek tűnő receptúrát csiszoltak majdnem tökéletesre: a játékos kapjon egy relatíve jó (bár gyakran erős kliséket is felvonultató) sztorit, egy izgalmas, aprólékosan megtervezett játékélménnyel. A kulcs pedig ez: a Naughty Dog ma azon kevés stúdiók egyike, amely valóban minőségi munkát követel meg alkalmazottjaitól, kezdve a játék nyitójelenetétől, a fűmozgás lemodellezésén és a szinkronszínészeken át egészen a hangzásvilágig.
Megint bejött
A stúdió tavaly megjelentetett játéka, az Uncharted 4 nagyszerűen illusztrálta, mire képes valójában az új konzolgeneráció, hiszen bár az addig remekül bevált fejlesztői mechanizmuson alig változtatott valamit a Naughty Dog, mégiscsak a Thief’s End névre keresztelt, s egyben befejező epizód lett a PlayStation 4 első olyan terméke, amely valódi „nextgen” élményt ígért, elképesztő grafikai részletességgel, és a fejlesztőkre jellemző, néhol könnyfakasztó karakterdrámával.
A játék nem meglepő mód dollármilliókat hozott, a konzol hardverképességei révén megvalósított, máshol nem látott moziélmény miatt pedig minden idők egyik legmeghatározóbb darabjává vált. A Tomb Raider és Indiana Jones kalandjaihoz hasonló elánnal dolgozó kincsvadász, Nathan Drake történetét feldolgozó rész viszont igencsak magasra tette a lécet. Az egész gamer közösség várta, képes lesz-e a stúdió felülmúlni az általa produkált minőséget a The Lost Legacy címmel tavaly beharangozott epizóddal. Spoiler: sikerült is, meg nem is.
Új hely, új szereplők
Mivel az Uncharted 4 minden különösebb forgatókönyves bravúr nélkül küldte nyugdíjba a sorozat korábbi főhősét, vele aligha folytatódhatott volna a kedden megjelenő új rész (ami inkább kiegészítő, de ne rohanjunk ennyire előre).
A The Lost Legacy bár több mindent átemelt a sorozat korábbi részéből, mind történetileg, mind megvalósítás terén teljesen önálló programról van szó. Aggodalomra tehát semmi ok, nincs szükség az előző epizódokra és cselekményügyileg sem ugrunk akkorát/olyat, hogy értelmetlen katyvasz kerekedjen az egészből.
A játék ezúttal is két karakter szemszögéből kalauzolja a felhasználót, méghozzá a negyedik részből ismert rosszlány, Nadine Ross, illetve a 2009-es Among Thievesben szerepelt, az ugyancsak kincsvadász Chloe Frazer párosításában. Kettejük kapcsolata sokakat a legjobb akciófilmes húzásokra emlékezteti, olyanokra, mint a Halálos fegyver vagy a Bad Boys főszereplőinek mára legendává vált jelenetei. Ross és Frazer legalább olyan kemény, mint Riggs és Murtaugh, és bár eleinte nem sokat kommunikálnak egymással, később alig akad olyan helyzet, mikor ne szólnának be egymásnak valami viccesen bántót, ahogy a Will Smith és Martin Lawrence alakította karakterek is tették a ’90-es évek kultmozijában.
A sztori kiinduló helyszínét azonban Los Angeles vagy Miami partjai helyett most egész más, a polgárháború sújtotta India katonáktól hemzsegő utcái jelentik. Persze csak egy ideig, az Uncharted egyik legfontosabb jellemzője ugyanis a hullámvasútszerű történetmesélés, mely pillanatok alatt lesz képes akciódús adrenalinlöketté változtatni az addig idilli összképet – minket meg a szívroham kerülget.
A fontosabb jeleneteket már csak a szemünk előtt kibontakozó cselekmény miatt sem lőnénk le, higgyék el, ezt tényleg látni kell. Legyen elég annyi, hogy megint adódik egy kincs, méghozzá Ganésa elveszett agyara, ami mesés gazdagsággal kecsegtet, de ahogy az a kalandfilmekben is lenni szokott, a mögöttes történet már közel sem ilyen egyszerű. Közben természetesen mindenki minket akar szitává lőni, mert miért ne, és akkor jön még egy adag dzsungel, meg mászás, meg lopakodás.
Golyózápor
Bár kalandjátékként hirdetik, a The Lost Legacy bizonyos szempontból inkább kőkemény akcióelemeket felvonultató, mintsem unalmas, ilyen-olyan rejtvények megoldását erőltető program. Persze utóbbiból is akad azért néhány, ám ezek döntő többsége igazi felüdülés egy-egy rázósabb helyzet után.
Az akció igazi mélysége a párharcok során mutatkozik meg: hőseink akár puszta kézzel, vállvetve is képesek küzdeni az ellenfelekkel, mindezt olyan koreográfiával bemutatva, hogy szinte érezni, ahogy az erőből érkező pofonok, rúgások az ájulás szélére küldik rosszakaróinkat. De persze, mint írtuk is, sokkal veszélyesebb pillanatok is akadnak, sőt ebből van a legtöbb, mikor aztán tényleg másodpercenként röpülnek el a golyók a fejünk felett.
Az Uncharted 4 egyik fontos újítása volt a kifinomult(abbként hirdetett) fedezékrendszer, amelyet bár a The Lost Legacy esetében elvileg továbbfejlesztettek, maradjunk annyiban, hogy továbbra sem ez a versenyszám az, amit dobogós hellyel jutalmaznánk. Van – de ennyi.
Annál érezhetőbben alakították át viszont az ellenfelek viselkedését kiszolgálni hivatott mesterséges intelligenciát, akik ezáltal – a korábban tapasztaltakkal ellentétben – csak bizonyos helyzetben váltanak kamikaze tempóra. Az esetek többségében inkább fedezéket keresnek és kivárnak, míg közelebb nem megyünk, ezzel is komolyabb taktikázásra kényszerítve a játékost, elfeledve az „erőből rontok a házba, aztán lesz, ami lesz” ötleteket. Szintén üdítő újdonság a játék legújabb elemeként bevezetett zárnyitás technikája. Minden más viszont nagyjából ugyanúgy történik, ahogy az Uncharted 4-ben is, ilyen téren tehát nincs különösebb változás.
Az egyetlen fájó pont
A legszomorúbb pedig ez: a The Lost Legacyre akár csillagos ötöst is adhattunk volna, ám a nagy testvérnél érzékelt fejlesztői újdonságok itteni látványos hiánya miatt ez most elmarad. Azt azért gyorsan hozzátesszük, hogy a program ettől függetlenül is kiemelkedő a maga nemében, annak ellenére is, hogy a negyedik epizódot fűszerező fejlesztői varázsból most érezhetően kevesebb jutott a tányérra. A párbeszédek kevésbé sziporkáznak úgy, mint az előzőkben, ahogyan a történet sem lett olyan mesterien összetákolva, és természetesen a játékidő is jóval kevesebb.
De ne legyünk se telhetetlenek, se igazságtalanok. Ámultunk a dzsipre felcsapódó sáron, az utunkba kerülő vízeséseken, szobrokon, és azon a mesés közegen, amihez nincs fogható, videojátékok terén legalábbis pillanatnyilag nem nagyon. Szinte félelmetes, ahogy a legapróbb részleteket is kidolgozták a fejlesztők, annyira a helyén van minden, elég csak az asztalon pislákoló lámpát, vagy a zaj miatt arrébb repülő flamingók hadát említeni.
Az ítélet
Az Uncharted: The Lost Legacy nemcsak egy újabb PS-exkluzív, hanem a sorozat bárki számára nyugodt szívvel ajánlható folytatása. Nem lett annyira új, annyira más, de bizonyos szempontból talán nem is baj. Az azonban másfél évvel az Uncharted 4 megjelenése után is döbbenetes, hogyan volt képes arra a Naughty Dog, amilyen részletgazdag grafikával dolgozik a mostani epizód is, a fordulatokkal teli cselekményről már nem is beszélve.
Ár/érték arányban pedig egyszerűen verhetetlen: a nagyjából 12 ezer forintos játékért cserébe a korábbi epizód, az Uncharted 4 tokkal-vonóval értendő többszereplős, online módja is jár, a Survival névre keresztelt, túlélős opcióval együtt. Ezek pedig olyan jóságok, amik egyértelmű választ adhatnak a konzolvásárlást fontolgatók kérdésére: PlayStation vagy Xbox? Na, ezt ugye senkinek sem kell magyarázni?!
10-ből 9 pontot ítéltünk meg neki, nem bírtuk letenni.
A többi játéktesztünket itt találja. Ha rendszeresen szeretne értesülni róluk, lájkolja és figyelje a HVGTech rovatának facebookos oldalát.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
