Július közepén megnyitják az Eiffel-tornyot a látogatók előtt
Már június elején elkezdik árulni a jegyeket a másfél hónappal későbbi nyitásra.
Már június elején elkezdik árulni a jegyeket a másfél hónappal későbbi nyitásra.
Nagyjából 14 négyzetkilométeres területet tennének autómentessé.
A történtekkel még a kormányszóvivő is foglalkozott, aki a rendőrséget kérte, hogy kerítsék elő a szervezőket.
A koronavírus elleni oltási kampány egyik óriási központja nyílik meg szombaton a Párizstól mintegy harminc kilométerre keletre található, jelenleg zárva tartó Disneylandben.
Több mint fél évszázaddal a halála után lett a műgyűjtők nagy kedvence Sanyu (Chang Yu), a Párizsban új hazára lelt kínai festő.
Tömeges evakuálások lesznek szupervonatokkal, a hét második felétől.
Nincsenek turisták, a részleteket viszont újra fizetni kell, mert lejárt a féléves moratórium. Ezért lakáseladási lavina indult a francia fővárosban – írja a Le Figaro.
Színházfoglalási akciókkal követelik színművészeti egyetemek hallgatói és szabadúszó művészeti dolgozók Párizsban a kulturális intézmények újranyitását.
Már gyerekként is felnőttekkel állított ki, ám hazai kulturális nyilvánosság csak az utóbbi években fedezte fel Fiedler Ferencet, aki idén lenne 100 éves.
Párizs mellett Lyonban és Bordeaux-ban is tesztelik a módszert, amely segít érvényt szerezni a rövidtávú lakáskiadás önkormányzati kontrolljának.
Az 1977-ben felavatott épületre felújítás vár, 2027-ben nyílik meg újra.
Megfelezik az autóknak hagyott helyet a párizsi Champs-Élysées-n, hogy a gyalogosoknak és a fáknak minél több tér jusson. 90 milliárd forintnyi kiadással számol Párizs városvezetése a 9 évig tartó munka elején.
Húszan énekeltek volna a tavaly áprilisban leégetett székesegyházban, de biztonsági okokból csak egy kisebb csapatot engedtek be.
90 ezer euró büntetést ért a nemi diszkrimináció.
A diplomata a posztot 2015 óta betöltő Károlyi Györgyöt válthatja.
Ötvenezren tüntettek hétvégén Franciaországban a nemzetbiztonsági törvény módosítása ellen.
Ismét incidensek törtek ki Párizsban a nemzetbiztonsági törvény vitatott passzusa és általában a szociális és szabadságjogok csorbítása elleni újabb tüntetésen. Országszerte mintegy száz városban tiltakoztak szombaton, egy nappal azután, hogy Emmanuel Macron államfő visszautasította, hogy az erőszak rendszerszintű a francia rendőrségen belül.
Több mint százezren tüntettek szombaton hetven francia nagyvárosban a nemzetbiztonsági törvény vitatott módosítása ellen. Párizsban a felvonulást anarchista rendbontók próbálták megzavarni, többen közülük összecsaptak a rendőrökkel, akik közül legalább 23-an megsérültek.
A környezettudatos utasok menthetik meg a tömegközlekedést
Emigrálása után 31 évvel, Nagy Imre és mártírtársai újratemetésekor „illetlenül” hosszú, ám annál figyelemreméltóbb sírbeszéddel tért vissza, s köszönt be ismét a magyar nyilvánosságba a múlt héten, 97. évében Párizsban elhunyt Méray Tibor.