Újabb, 2,2 milliárd forintos sikkasztás vádja a Quaestor-ügyben
Nyolc személlyel szemben nyújt ma be újabb vádiratot a Fővárosi Főügyészség.
Nyolc személlyel szemben nyújt ma be újabb vádiratot a Fővárosi Főügyészség.
Orbán Viktor kormányfőt és Matolcsy György jegybankelnököt is beidézné a bíróságra 2015 tavaszi brókercsőd-hullám károsultjaiból alakult csoport, amely 100 százalékos kifizetést követel a történtekért felelősnek tartott államtól. A hosszúnak ígérkező ügy tárgyalása csütörtökön kezdődött a Fővárosi Törvényszéken.
70 százalékkal emelkedtek az árak öt év alatt, és jóval több a készpénzes vásárló. A város ingatlanpiacának origója és fő mozgatórugója még mindig az egyetem.
A Fővárosi Főügyészség sajtóközleménye szerint a nyomozó hatóság még 2015 decemberében különítette el az alapügytől az úgynevezett "soltvadkerti hűtlen kezeléssel" érintett ügyrészt, amiben a nyomozók a napokban összesen öt gyanúsítottat hallgattak ki különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének megalapozott gyanúja miatt.
Orgován Béla, aki 2015-ben tíz napra a már bedőlő Quaestor-holding egyszemélyi vezetője lett, jelenleg négy céget vezet.
A volt Quaestor-vezérnek és strómanjának, Orgován Bélának egyaránt közokirat-hamisítás miatt kell felelnie a bíróságon a stróman-ügy miatt.
Mindössze 18,2 milliárd forintért, azaz négyzetméterenként 56 ezer forintért vette meg a magyar állam az egyetlen komoly, piacképes Quaestor-örökséget, a leendő olimpiai helyszínként is szóba jött DunaCityt. A kötvényeseknek ebből nem jut egy fillér sem.
Akár több tízezer forintot is fizetniük kellene a Quaestor-kötvényeseknek azért, hogy a brókercég felszámolója kiadja nekik a papírjaikat, amelyekkel a legtöbben semmire sem mennek.
Kedden tartotta tisztújító közgyűlését a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB), amelynek elnöki posztjára az eddigi elnök Borkai Zsolton kívül a korábbi főtitkár Szabó Bence, és Kulcsár Krisztián, a Nemzetközi Vívószövetség sportigazgatója is pályázott. Az első körben nem született döntés, a másodikban Kulcsár Krisztián győzött. A közgyűlés előtt Quaestor-károsultak tüntettek, a MOB-elnök és győri polgármester Borkai ugyanis Quaestor-kötvényben tartotta Győr városának pénzét.
A tüntetők Borkai Zsolt és a Quaestor közötti összefüggésekre hívták fel a figyelmet.
Az állam felelősségét eleve felveti, hogy majdnem 40 kisebb-nagyobb brókerbotrány volt – mondja Farkas Péter, aki 1997-es alapítása óta igazgatta a Befektetővédelmi Alapot (BEVA), ám a Quaestor bukása utáni kártalanítással nem értett egyet, ezért megvált a szervezettől.
Ötödjére sem sikerült túladni a Quaestor bankján, ezért az hamarosan végelszámolás alá kerülhet.
Az ügyészség szerint tele van fontos adatokkal a Quaestor számlakövető elektronikus rendszere, amelyet egy szakértőnek sikerült helyreállítania. Arra számítanak, hogy bizonyítani tudják majd, mikor, ki vett fel pénzt bizonylat nélkül a brókercégnél.
Újraíratja a bíróság azt a több ezer oldalas szakvéleményt, amelyre a Quaestor elleni vádat alapozták.
A lehetséges olimpiai helyszínek egyikének is alkalmas az a 32 hektáros telek, amelyet – több más ingatlannal együtt – a Quaestor-cégek végelszámolója eladásra kínál.
Durva hibát követhettek el a nyomozóhatóságok Tarsoly Csaba volt Quaestor-vezér előzetes letartóztatásánál – állította a Blikk.
Tarsoly Csaba azt állítja: jó helyről kapott ígéretet, hogy megmenekülhet a Quaestor. A megkérdezett miniszterek még azt is tagadják, hogy beszéltek vele az összeomlás idején.
Csaknem hatvanan támadták meg a Quaestor-kárrendezési törvényt, az Alkotmánybíróság azonban ma elutasította az indítványaikat. A károsultak úgy gondolják, milliárdokat bukhatnak el.
Windisch László szerint már az első átfogó vizsgálat során feltárta az MNB a Buda-Cash ügyet, majd az emiatt elrendelt célvizsgálatban a Hungária Értékpapír Zrt. és a Quaestor visszaéléseit is megállították.
A Magyar Narancsnak adott interjújában a Quaestor volt vezére arról beszélt, hogy a Csepel-sziget északi részének beépítéséhez a külügyminisztérium hozott befektetőt: Ghaith Pharaont.