Kásler Romániába toboroz magyar orvosokat
A Népszava szerint a miniszter levélben kereste fel a kórházigazgatókat, hogy megérdeklődje, van-e olyan orvos, aki munkát vállalna a határon túl.
A Népszava szerint a miniszter levélben kereste fel a kórházigazgatókat, hogy megérdeklődje, van-e olyan orvos, aki munkát vállalna a határon túl.
A Colectiv című román dokumentumfilm húsba vágóan mutatja be, milyen következményei vannak annak, ha a korrupt egészségügy emberéletekkel játszik.
Azokban a közintézményekben, amelyeknek tevékenysége nélkülözhetetlen a járvány elleni küzdelemben, tovább dolgoznak az alkalmazottak.
A fertőzött gyerekek anyukáinak negatív lett a koronavírustesztje. Sürgős epidemiológiai vizsgálatot rendelt el a román egészségügyi miniszter.
Romániában az igazolt fertőzöttek 13 százaléka egészségügyi dolgozó.
Romániában összesen már 85-en vesztették életüket a koronavírus-járványban.
Romániában egy nap alatt több mint másfélszeresére nőtt a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma a statisztikában, kedden vesztegzár alá vonták a kór gócpontjának számító bukovinai Suceavát, az országban pedig további 36 kórházat szabadítanak fel a koronavírusos betegeknek.
Romániában a járványkórházakban akár fertőzött orvosok is dolgozhatnak, Szlovénia újabb szigorításokat vezetett be, Horvátországba komoly szállítmány érkezett Kínából.
A bírságok összege több mint 2 milliárd forint.
Súlyosan érinti az új koronavírus járványa Kelet-Európát és a Nyugat-Balkánt is. A fertőzöttek száma egyre nő, újabb és újabb korlátozások válnak szükségessé, a védőfelszerelések beszerzése pedig komoly gondokat okoz.
A miniszterelnök szerint "személyes és szakmai okok" miatt jelentette be távozását Costache. A román média szerint a kormányfő menesztette.
Szerbiában és Romániában is megugrott az igazoltan koronavírussal fertőzöttek száma. Horvátországban több ezren vannak házi karanténban, de sokan nem tartják be a szabályait.
Romániában pedig életbe léptek a szigorított kijárási korlátozások.
Romániában szerda délben életbe léptek a kijárásra vonatkozó, a koronavírus terjedésének megfékezését célzó szigorítások, amelyek betartását rendőrök, csendőrök és katonák ellenőrzik az utcákon.
Miután életbe lép a megállapodás, a határsáv 30 kilométeres körzetében élők járhatnak át dolgozni a túloldalra.
Tovább korlátozzák a kijárást Romániában szerda déltől a koronavírus-járvány megfékezése érdekében. A közrendvédelmi és határőrizeti feladatokba a katonaságot is bevonják.
A legveszélyeztetettebb, 65 év feletti korosztály számára teljes a tilalom, a többiek igazolással még járhatják az utcákat.
Valószínűleg később is jönnek majd.
Vasárnap este 22 órától a nem román állampolgárok nem léphetnek be az ország területére.
A francia Renault tulajdonában levő autógyár felfüggeszti április 5-ig tevékenységét a dél-romániai mioveni-i üzemében.