Egy hónapra ugorhat a jogsi, ha vezetés közbeni mobilozáson kapnak a szomszédban
Romániában hamarosan az eddigieknél szigorúbb szankciókkal büntethetik a volán mögött mobilozókat. És biciklizés közben sem lesz ajánlott mobilozni.
Romániában hamarosan az eddigieknél szigorúbb szankciókkal büntethetik a volán mögött mobilozókat. És biciklizés közben sem lesz ajánlott mobilozni.
Átszervezi termelését a világcég, a fogyasztók nem éreznek ebből semmit.
A katolikus egyházfő három településen is misézni fog.
Ha egy héttel később menne, mint tervezik, akkor százezres tömeggel találkozni a pünkösdi zarándok idején.
Azért nem szervezhetnek demonstrációt a George Enescu téren, mert ugyanitt lesz a román uniós elnökség nyitórendezvénye is. Azt meg már hamarabb bejelentették.
Romániában, a "lakástulajdonosok országában" meglépték azt, ami a magyar lakáspolitikából teljesen hiányzik, és torzzá teszi a rendszert: banki források szerint indul a jövedelem szerinti differenciálás.
Külföldről hazatérő fiatalok példájával ösztönzi az elvándorolt sepsiszentgyörgyiek hazatérését az önkormányzat. A sikersztorik mellett még nagyobb vonzerőt jelenthet, hogy ingyen telket is adnak a visszatérőknek.
Olosz Gergelyt az ítélethozatal óta nem találják.
New Yorkban a Bloomberg portál szúrta ki a furcsa tételt. Az Egyesült Államok katonai költségvetése 717 milliárd dollár – minden eddigi rekordot megdönt. Egy kocsi ára ebben szinte láthatatlan tétel. A jelenség a fontos, amelyre rávilágít.
Ökumenikus imádságot tartottak Budapesten a terrorizmus vádjával Romániában elítélt Beke István és Szőcs Zoltán, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi, illetve erdélyi szervezetének vezetője szabadulásáért.
Vádlottá minősítette a román katonai ügyészség Ion Iliescut, és bűnvádi eljárást indított a volt román államfő ellen, akit három feltételezett bűntársával emberiesség elleni bűncselekményekkel gyanúsítanak az 1989-es forradalom ügyében – közölte pénteken a vádhatóság.
Olosz Gergely ellen országos körözést adtak ki.
A Eugen Teodorovici pénzügyminiszter által vázolt intézkedéseket sürgősségi kormányrendelettel akarja életbe léptetni a román kormány
Több mint 150 ezer dollárt kapott az amerikai külügyminisztériumtól a román származású Silvian Centiu által alapított Transiris marketing cég, hogy Ausztriában, Magyarországon és Csehországban javítsa az USA megítélését.
Noha az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker még pár napja azt mondta, Románia nem alkalmas erre a tisztségre.
Klaus Iohannis román államfő a múlt hónapban azt mondta, hazája még nem készült fel arra, hogy átvegye az EU soros elnöki tisztét. Most hasonlóan nyilatkozott Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke is.
Az euróra való áttérés kapcsán elsöprő többséggel szavazta meg az előkészítő bizottság a 2024-26-os céldátumot.