Ferihegy helyett Pozsonyban hagyta utasait a Ryanair
A biztosító szerint nem is jogosultak kártérítésre.
A biztosító szerint nem is jogosultak kártérítésre.
Akár 9%-os árcsökkenés jöhet néhány járaton a közeli jövőben- közölte a Ryanair. Ugyanígy nyilatkozott nemrég az easyJet és a Wizzair is. Az ok: Észak-Afrika és Törökország egyre kevésbé népszerű a turisták között a terrorfenyegetés miatt.
A cég vételi ajánlatot tett az olasz légitársaságra.
Papírként hajlik a szárny, az utasok kiesnek a székből.
A történet nehezen hihető, de felvétel is készült róla.
A Ryanair az eddigi 30 napról 60 napra emeli az utazás előtti online becsekkolás lehetőségét azok számára, akik fizetnek az ülőhelyválasztásért.
Tengerentúli jegyeket is lehet ezentúl venni a Ryanairnél, igaz, nem a saját járataikra.
Az ír fapados légitársaság vezetője szerint megduplázhatja pár éven belül részesedését a Lufthansa fellegvárában.
Lehetetlenné vált a bázisnyitás a Ryanair számára a müncheni reptéren, mert elfogytak a fel- és leszállási résidők. A bővüléshez szükség lenne egy harmadik kifutópályára.
A Ryanair rájött, hogyan használhatja ki Faye Dunaway és Warren Beatty hibáját.
Három új járatot indít az ír diszkont Ryanair légitársaság Budapestről a 2017-es téli menetrendben, a társaság Prágába, Edinburgh-ba és Valenciába is kínál majd jegyeket.
Február 6-án hétfőn egy Aer Lingus és egy Ryanair gép elég közel került egymáshoz leszállás közben a dublini repülőtér felett.