Schmidt Mária: Merkel Hitler tervét akarja megvalósítani, az ő műve a Sargentini-jelentés
A Terror Háza főigazgató egy elég komoly összeesküvés-elmélettel állt elő.
A Terror Háza főigazgató egy elég komoly összeesküvés-elmélettel állt elő.
Bizalmas üzenetet küldött körbe a brit miniszterelnök hivatala, amiben arra kérte képviselőit, hogy határolódjanak el Orbán Viktortól, a kormányától, valamint annak politikájától is – tegyék világossá, nem támogatják azt.
A néppárti politikus kifogásolta, hogy európai vezetők nyilvánosan bírálják Orbánt, ugyanakkor nem vitatják meg egymással érveiket.
Folyamatos tüntetést jelentett be Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke az Alkotmány utcába. A Sargentini-jelentés után összehívott nagy, közös baloldali demonstráció nem mozgatott meg sok embert, Gyurcsány saját becslése szerint 3-4 ezren jelenhettek meg. A hangulat is inkább lagymatag volt. Az MSZP és a Párbeszéd már az Európai Parlamenti választásra hangol.
A Frankfurter Allgemeine szerint az EP " lejáratta volna magát", ha nem szavazza meg a Sargentini-jelentést.
Emlékezetes, hogy a néppárti osztrák kancellár a Sargentini-jelentés megszavazását támogatta.
A miniszterelnök ezúttal nem tudta meggyőzni az európai politikusokat; kiderült, miként zajlik majd az utolsó óraátállítás; mindenki azt próbálja kideríteni, hogyan pusztulhattak százával a sertések a tiszaföldvári telepen. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Sokat panaszkodik Orbán Viktor arról, hogy az Európai Unió szerinte kettős mércével méri Magyarországot. Legutóbbi megszólalásai alapján úgy tűnik, neki sem kell a szomszédba menni, ha kettős mércéről van szó. Az áldozat ezúttal Sebastian Kurz osztrák kancellár.
A Sargentini-jelentés elfogadásával világos jelzést küldtek a magyar miniszterelnök az EP-képviselők, hol a helye. Hiába épít rá kampányt majd a Fidesz, nem jött jól neki a bíráló jelentés. Ez a hvg.hu közéleti podcastja.
A Békés megyei megyegyűlés már érzi, amit a többiek még nem: a jelentés elfogadása szerintük kedvezőtlen folyamatokat indíthat el.
Nagy-britanniai zsidó és muszlim vallási vezetők szerint aggasztó, hogy a Konzervatív Párt tagjai a Sargentini-jelentés elfogadása ellen szavaztak az Európai Parlamentben, mert így nem voltak hajlandóak elítélni Orbán Viktor miniszterelnök elnyomó politikáját.
Déli szomszédunk szerint viszont nem az Európai Parlamentnek, hanem az Európai Bizottságnak kellett volna foglalkoznia az üggyel.
A Sargentini-jelentésről beszélt a legtöbbet Orbán Viktor a Kossuth rádióban adott interjújában, ez volt az első, amióta visszatért a szabadságáról. Azt mondta, távlatosan és egészen közelről is megvizsgálta a kérdést, amely azonban szerinte egyre kevésbé lesz fontos az európai politikában. Ami előtérbe kerül, az Angela Merkel új uniós határvédelmi javaslata.
Senki nem vádolhatja meg a magyar kormányt azzal, hogy ne lenne humora: az uniós alapszerződés jogállamiságról szóló pontjának megsértése miatti vizsgálat megszavazását azzal utasítja el, hogy maga a voksolás sérti az alapszerződést. Sőt, emiatt az Európai Bírósághoz fordul – éppen ahhoz a testülethez, amelynek egy ítéletét egy éve nem hajlandó végrehajtani.
Igen, Orbán Viktornak valódi ellenzéke támadt: méghozzá az Európai Néppárt képviselőinek kétharmada. Ha szeretne a jobbközép pártok családjába tartozni, akkor el kell halasztania a márciusban beígért elégtételt, és vissza kell vennie a szeptemberre beígért nagy változásokból. Vagy dönthet úgy, hogy megcsinálja azokat csak azért is, de annak az árát meg kell majd fizetnie.
Magyarországon jelenleg rendszerszintű veszély fenyegeti a jogállamiságot, és ezen uniós alapértékek tekintetében nem szabad kompromisszumot kötni, ezért is volt szükség a magyar helyzetről szóló különjelentés megszavazására az Európai Parlamentben, jelentette ki Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője a Le Soir című belga lapnak adott pénteki interjújában.
Elnézést kérünk az óvodásoktól.
Eltelt egy nap az EP szerdai voksolása óta, a kormányfő pedig azóta sem közölt semmit Facebook-oldalán. A fideszesek mind egyenválaszt adnak, ő azonban elnémult.