Farkas Flórián: A Sargentini-jelentés veszélyezteti a magyar cigányság felzárkózását
A Lungo Drom elnöke hosszasan beszélt a Magyar Hírlapnak a jelentés szerinte valós problémáiról.
A Lungo Drom elnöke hosszasan beszélt a Magyar Hírlapnak a jelentés szerinte valós problémáiról.
Így köszönte meg, hogy voltak, akik mellé álltak.
Farkas Félix szerint szabálytalan volt a szavazás, mert önkormányzati képviselői tapasztalatai erre utalnak.
Orbán Viktor migránsellenessége a magyar demokrácia leépítésének elfedésére szolgál, s az Európai Unió értékrendje alapján Magyarországot ki kellene zárni az Európai Unióból - vélte a Le Monde című francia napilapnak adott interjúban Luuk van Middelaar holland politikafilozófus. Szerinte a Sargentini-jelentés megszavazása jelzi: a jobbközép keresi az elhatárolódást a nacionalista és antidemokratikus szélsőségektől.
Az államfő attól fél, hogy nemsokára a cseheket is valami hasonló érheti.
Az MSZP EP-képviselője szerint az utóbbi időben rengeteg gyűlölködő és fenyegető üzenetet kapott, de a mostani mellett már nem tud elmenni szó nélkül.
A Hit Gyülekezetének vezető lelkésze, az ATV tulajdonosa levélben kritizálja a Sargentini-jelentés állításait. Sorosozástól sem mentes írásában azt állítja például, nem gyűrte maga alá a Fidesz a médiát, Merkel német kancellár pedig katonai uralma alá vonná Magyarországot.
Az ellenfelek, ahogy lenni szokott, egyre inkább hasonlítanak egymásra. Vélemény.
Az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti, előző héten kezdeményezett jogállamisági eljárás lezárultáig semmiképp sem zárja ki soraiból a Fideszt az Európai Néppárt (EPP) – jelentette ki Joseph Daul pártelnök szerda este az informális salzburgi EU-csúcs margóján.
A bolgár kormány bejelentette szerdán, hogy Lengyelországhoz csatlakozva megvétózza a Magyarország ellen a jogállamisági eljárás keretében esetleg hozandó uniós szankciókat.
A kormányfő elismételte múlt heti állításait az informális EU-csúcs előtt is. Szerencséje van, mert legalább a Sargentini-jelentés miatt nem kell most magyarázkodnia.
A magyar demokrácia állapotáról szóló, az Európai Parlament által elfogadott országjelentés szerzője a Facebookon üzent a támogatóinak.