Megvan, ki és mennyiért építheti át a 3-as metró következő szakaszának állomásait
Ebben az alagút és a vasúti infrastruktúra átépítése nincs benne.
Ebben az alagút és a vasúti infrastruktúra átépítése nincs benne.
Egyetlen pályázatot adtak be a felüljárók felújítására.
Csányi Sándor előzi Mészáros Lőrincet a leggazdagabbak között; Orbán Viktor és Donald Trump találkozójára vár a magyar gazdaságpolitika is; veszélybe került az EU csúcsjelölti rendszere. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
A Strabag az utóbbi években sok százmilliárd forintnak megfelelő állami és önkormányzati megrendelést tudhatott magáénak, többet, mint a szocialista-szabaddemokrata kormányok idején, amikor udvari beruházóként emlegették. Unger Tamással, a Strabag Magyarország egyik ügyvezetőjével beszélgettünk arról, hogyan lett ennek az osztrák mamut a magyar építőipar igazi bajnoka, mit kezd a G-nap után hirtelen szárnyra kapott, Mészáros Lőrinchez és Szíjj Lászlóhoz köthető cégekkel, és hogyan lesz úrrá az építőiparban tomboló munkaerőhiányon.
Bár szavakban a kormányzat hitet tesz a hazai kkv-k támogatása mellett, az uniós támogatásból finanszírozott közbeszerzések 39 százalékát nem magyar cégek nyerik el.
Uniós pénzből újul meg a Sió csatorna, a Strabag–Colas-páros nyerte a közbeszerzést.
A Válasz Online ír arról, hogyan találtak egymásra.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. két régiót érintő útfelújítási közbeszerzésein összesen 5 milliárd forintos megbízásokat nyertek el a sikercégek.
Öt Strabag-irodába vonultak ki egyszerre a nyomozók házkutatásra.
A város az infrastruktúra fejlesztésére írt ki jelentős összegű közbeszerzést, ismert nevek viszik az üzletet.
Építőipari körökben sem értik, mit tud a Belfry, mely sorozatban nyeri az állami út- és vasútépítéseket a Strabag konzorciumi partnereként.
179 milliárdért hosszabbítják meg Szlovákia irányába az M30-as autópályát, Mészáros Lőrinc üzlettársa is lecsípett egy darabot a munkából.
Eredményt hirdettek a Rákos és Gödöllő közötti vonal rekonstrukciójára.
A mostani tervek szerint 2019 végére készülhet el a 3,3 kilométeres villamospálya Hódmezővásárhelyen. Átépítik a Szeged és Hódmezővásárhely közötti vasútvonalat, de azon a szakaszon csak Algyőn lesz megálló, Kishomokon egyelőre nem.
Tarlós Istvántól tudjuk, a felújított metrószerelvényekben két, rosszul összedugott kábel okozott olyan ajtózárási kalamajkát, hogy egy időre ki is kellett vonni őket a forgalomból. Itt vajon mi lehetett a keveredés oka?
A felújított állomásokon jövő október végén, az alagút esetében pedig 2020 júliusában kell megkezdeni a műszaki átadás-átvételt az északi szakaszon.
Az eredetileg tervezett ár csaknem dupláját kapja a munkáért a cég.
Szerződést köthet BKV a hármas metró északi szakaszának felújítására kiírt tender győztesével. A Strabag 24,1 milliárdért végzi el a munkát.
A Strabag nyerte a Róbert Károly körút felújítására kiírt közbeszerzést.
Hatvanmilliárd forintból építenek zenélő szakaszt az útba Kaposvárnál. A Republic zenekar örömmel adta a slágerét a projekthez.