Épp leghűségesebb vásárlóit károsította meg a brit Tesco új intézkedése
A multi változtatásokat vezetett be a clubcardrendszerben, a törzsvásárlók komoly összegeket buktak.
A multi változtatásokat vezetett be a clubcardrendszerben, a törzsvásárlók komoly összegeket buktak.
Bár tavaly decemberben több alapvető élelmiszer ára is csökkent, az egész éves adatok szerint ezek a termékek 8,2 százalékkal voltak drágábbak, mint egy évvel korábban Ez hároméves csúcs. A hazai áruházláncok ennek ellenére januárban is akcióznak.
Egyszerűen átlépnek a diszkontok azon a most életbe lépő szigorításon, amely január elsejétől kitiltja őket a világörökségi területekről. Egyelőre úgy tűnik: a kormány lépései ellenére megállíthatatlan a növekedés ezeknél az üzleteknél.
Ahogy korábban megírtuk, több gyerek is csalódott, amikor karácsonykor hamisított Legót talált a fa alatt.
A karácsonyfa alatt derült ki, hogy a drága játék hamisítvány.
Legkésőbb vasárnap délután 2 óráig mindent meg kell venni, mert utána már zárva lesz az üzletek nagy része. Pénteken viszont több lánc boltjai tovább tartanak nyitva.
Átformálja a Tesco a meglévő üzleteit – mondta el a Tesco Európa vezérigazgatója.
"Fejpénzt" fizet a Tesco minden olyan dolgozójának, aki segít jó embert hozni a céghez. Nem keveset.
Ha ön is az utolsó napokra hagyta a karácsonyi készülődést, akkor van, amiben még segíthetünk: végigkóstoltunk néhány, szupermarketben kapható szaloncukrot, hogy önnek már ne kelljen kísérleteznie. Azt gondoltuk, egy ínycsiklandó órát nyújt majd a kóstolás, de a teszt felért egy vegyvédelmi gyakorlattal, és az is kiderült belőle, hogy a magas ár sem jelent garanciát az élvezhetőségre.
Itt a kormány új módszere a multiláncok ellen.
Egy brit segélyszervezet perrel fenyegette meg az áruházláncot, bár nem csak ők érintettek.
Nyugdíjas-szövetkezetekkel is együttműködik itthon a Tesco, hogy csökkentse a létszámhiányt – mondta a Világgazdaságnak Pártos Zsolt, a Tesco-Global Áruházak Zrt. ügyvezető igazgatója.
Először csak a régióban, jövőre az Egyesült Királyságban is árulnak majd magyar borokat az áruházakban.
A szakszervezetekkel kötött megállapodás értelmében 2,8 milliárd forintot fordít a kiskereskedelemi dolgozók béremelésére az áruházlánc, januártól 197 ezer forintra emelkednek a legalacsonyabb bérek.
Három részre osztotta fel a Tesco az országot, ez alapján határozzák meg, mennyire magas bérkiegészítésre számíthatnak a dolgozóik.
Az áruházlánc blokk nélkül is visszaveszi a terméket.
A közösségi médián keresztül fenyegetőznek a brit áruházlánc bojkottjával a tévékampányon kiakadt vásárlók. A 1 perc 16 másodperces reklámban többek között egy ünneplő muszlim család is látható. Egyes kommentelők azt állítják, a Tesco ezzel „megszüntette a karácsonyt”.
Még a legjobban fizető láncok is pénztárost, eladót, árufeltöltőt keresnek, pedig mindjárt kezdődik a karácsonyi roham.
Ismét fenyegetőzik a szakszervezet, a Magyar Idők tömeges lelépésekről ír.
A Metro a Sparra is rátromfolt. A Tescónál novemberben kezdik a tárgyalásokat a béremelésről.