szerző:
hvg.hu

A PET-kupa szerint a szemét nagy része azért kerül a folyóba, mert az ukrán hulladékkezelési program nem működik rendesen.

Sokkal több, legalább 15-ször annyi mikroműanyag van a Tiszában az Ukrajnában közeli szakaszon, mint a Dunában Bécsnél – írja az Index a Tisza megtisztítására indított PET-kupa összefoglalója alapján. Az összefoglaló szerint egyébként a folyó további szennyeződését könnyedén meg lehetne előzni azzal, ha Ukrajnában és Kárpátalján a megfelelően kezelnék a hulladékot. Egyes becslések szerint jelenleg az ukrajnai szemétlerakók 90 százaléka megfelelően működik.

A hulladékon kívül gondot okoz a fák kivágása is, ami nagyjából egymillió köbméter szerves hulladékot eredményez évente. Ezt az ár viszi magával, ahogyan a fakivágások után kimosódott talajt is. A faanyagok újrahasznosítása viszont még nem megoldott, főként a nehézkes bürokrácia miatt.

Az illegális kavicskitermelés szintén gondot okoz: átszabhatja a folyó medrét, ezzel is fokozva az áradások veszélyeit.

Az összefoglaló szerint a látványos szemétzajlás a 2000-es évek elején indult meg a Tisza felső szakaszán, majd egyre több és több műanyag került a folyóba, az illegális hulladéklerakókból és a háztartásokból egyaránt. Ez később az árterek magyarországi szakaszán rakódik le.

Magyarország már vizsgálja a lehetőségét annak, hogy milyen jogi lehetőségek vannak a kártalanítási igények érvényesítésére Ukrajnával és Romániával szemben. Ennél azonban fontosabbak lennének a felső-tiszai kommunális hulladék eltávolítását biztosító beruházások, amelyek előkészítését a kormány októberi határozatában is támogatta.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
„Olyan boldog vagyok” – egy nagyon régi dal újragondolva (videó)

„Olyan boldog vagyok” – egy nagyon régi dal újragondolva (videó)

Iskolai bántalmazási ügy zaklatta fel a kisvárost, amely már szeretné, ha másról is ismernék

Iskolai bántalmazási ügy zaklatta fel a kisvárost, amely már szeretné, ha másról is ismernék

Publicus: A Fidesz-szavazók közel tizede Karácsonyt szeretné főpolgármesternek

Publicus: A Fidesz-szavazók közel tizede Karácsonyt szeretné főpolgármesternek

Jó hírt kapott az Apple, rákattantak a kínaiak az iPhone 11-ekre

Jó hírt kapott az Apple, rákattantak a kínaiak az iPhone 11-ekre

A Belügyminisztérium sem vizsgálódik a Microsoft-botrányban

A Belügyminisztérium sem vizsgálódik a Microsoft-botrányban

Videó: törésteszten egy Trabant és egy régi Skoda

Videó: törésteszten egy Trabant és egy régi Skoda