Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Top 500

Muck Tibor hvg360

HVG Top 500: A nagyság kevés, adót optimalizálni tudni kell

A legnagyobb cégek rangsora után a legnagyobb nyereséget elérő 500 cég toplistáját is elkészítette a HVG. A benne szereplő vállalatok eredménye látványosan nőtt, a legnagyobb ugrásokat azonban a magyar gazdaságon kívül álló okok magyarázzák.

Muck Tibor hvg360

HVG Top 500: Ha az árbevétel isten kalapja, a hozzáadott érték a bokréta rajta

A hagyományos, árbevétel szerinti toplistáknál többet elárul a nagyvállalatok produktumáról az a rangsor, amely azt összegzi, hogy melyik cég mennyivel tudta növelni a termeléséhez szükséges, de mástól vásárolt anyagok-alkatrészek-szolgáltatások értékét. A Top 500-hoz kapcsolódva a HVG ezt a különleges listát is évről évre elkészíti.

Muck Tibor hvg360

A Mészáros-univerzum a HVG Top 500 listáját is átírta

A HVG Top 500-ban szereplő nagyvállalatok a magyar gazdaság legfontosabb szereplői. Ahogy a nagy egészben, úgy ebben az elit körben is külön csoportot képeznek az állami és – a magyar közgazdaság-tudomány specialitásaként – a "kormányfőközeli" cégek.

Vállalkozás

HVG Top 500: a legnyereségesebb cégek, anyák, leányok, barátok

Nőtt a legnagyobb eredményű magyar cégek nyeresége – a lemaradóké viszont riasztó mértékben csökkent. A legügyesebben a szolgáltatószektorba tartozók forgatják a pénzt, de persze azokat a cégtulajdonosokat se kell sajnálni, akik egyszerűen jól válogatják meg a barátaikat.

hvg.hu Gazdaság

HVG Top 500: így taszították le itthon a trónról a Molt

A legnagyobb árbevételű magyarországi cégek 500-as listáján külföldi történések magyarázzák a leglátványosabb változásokat az egy évvel ezelőtti rangsorhoz képest. De melyik az a cég, amelyik maga mögé utasította a korábbi éllovast, a Molt?

HVG Vállalkozás

Top 500: HVG-ranglista a legnagyobb magyar cégekről

Mintha Magyarországon kétszer ütött volna be a válság. Tavaly a gazdaság legnagyobb szereplői, a 2012-es recesszió okozta csorbát kiköszörülve, éppen akkora növekedésre voltak képesek, mint a 2009-es óriásmínusz utáni felkapaszkodás idején – derül ki az e heti HVG-ben megjelenő Top 500-as összeállításból.

HVG Vállalkozás

Kik állnak a hazai cégtoplista élén?

Titokzatos vállalkozások is találhatóak a hazai cégtoplista élmezőnyében – derül ki a HVG friss számában megjelent összeállításból. Egy 360 milliárdos forgalmú, mexikói tulajdonban lévő cég például abból él, hogy anyavállalatának az USA-ban lévő pékségláncát látja el – ugyanott beszerzett – sütnivalóval.

1 2 3 4 5
Újra meghosszabbították a különleges földgázkészlet fenntartását

Újra meghosszabbították a különleges földgázkészlet fenntartását

Saját készítésű ginnel jöttek ki Tiborcz Istvánék

Saját készítésű ginnel jöttek ki Tiborcz Istvánék

Még nem tudni, hogy miért, de a nők kevesebb edzésből is jobban profitálnak, mint a férfiak

Még nem tudni, hogy miért, de a nők kevesebb edzésből is jobban profitálnak, mint a férfiak

Hét tonna aranyat csempészett egy banda Olaszországból Svájcba

Hét tonna aranyat csempészett egy banda Olaszországból Svájcba

70-80 forinttal is olcsóbb lehetne a benzin és a dízel, ha a kormány nem adóztatná szét az üzemanyagokat

70-80 forinttal is olcsóbb lehetne a benzin és a dízel, ha a kormány nem adóztatná szét az üzemanyagokat

Az Orbán-kormányok sikersztorija az emberek szétadóztatása

Az Orbán-kormányok sikersztorija az emberek szétadóztatása

Néhány másodperc erejéig betekintést enged a Netflix a Bridgerton negyedik évadába

Néhány másodperc erejéig betekintést enged a Netflix a Bridgerton negyedik évadába

Hszi Csin-ping előszedi Jack Mát, hogy a DeepSeek alapítójával közösen nyomják le Amerikát

Hszi Csin-ping előszedi Jack Mát, hogy a DeepSeek alapítójával közösen nyomják le Amerikát

Így festhet az új elektromos élményautó, amivel rengeteget küzd a Porsche

Így festhet az új elektromos élményautó, amivel rengeteget küzd a Porsche

A címlapról ajánljuk