Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
Miben van az igazán nagy pénz? – többek között ez is kiderül a HVG top 500 most megjelent második részéből, amely a legnagyobb nyereségű ötszáz magyar vállalat rangsorát tartalmazza.
Csak úgy hemzsegnek a szolgáltatószektor képviselői a 2015-ös évet a legnagyobb nyereséggel záró vállalkozások toplistáján. A HVG e héten utcára került friss számában megjelent rangsor 500 cégéből 124 ebbe a csoportba tartozik. Közülük 23 ingatlanban utazik, 22 valamilyen gazdasági szolgáltatást nyújt, 14 vagyont kezel, 13 informatikával foglalkozik, 11 pedig tanácsot ad. És akkor még nem esett szó a pénzügyi szolgáltatást nyújtó bankok és biztosítók 43 tagú csapatáról; velük együtt a legnagyobb nyereséget produkáló cégek közül minden harmadik valamiféle szolgáltatásból él.
A rangsor élén mégis egy iparvállalat áll, az amerikai General Electric magyarországi érdekeltségeit összefogó holdingcég. Ám ő sem holmi fényforrásgyártással érte el a magyar vállalattörténet minden bizonnyal legnagyobb nyereségét – hogy mivel, egyebek közt az is elolvasható a friss HVG-ben. A dobogó másik két helyét viszont már két virtigli szolgáltatócég foglalja el; a számok mögé nézve azonban róluk is az derül ki, hogy egyikük sem árbevétel-termelő tevékenységének köszönheti százmilliárdokban mérhető nyereségét, aminek ráadásul a magyar gazdasághoz is igencsak kevés köze van.
Ezeknél kisebb, „csupán” tízmilliárdos összegek szerepelnek azon a külön listán, amely a kormányfő „barátaiként és üzletfeleiként” ismert nagyvállalkozók toplistás cégeinek nyereségét veszi számba. A növekedés viszont igencsak látványos: ezeknek a vállalkozásoknak a profitja röpke 6 év alatt éppen megtízszereződött. Még úgy is, hogy a korábbi legfontosabb barát, Simicska Lajos érdekeltségeinek nyeresége a G-nap után, egyetlen év alatt – micsoda véletlen – a felére csökkent.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.