TOP 500: furcsa kis cég került a legnyereségesebbek közé
Hogy lehet egy kis magyarországi cégnek 90 milliárd forintos nyeresége, ha az árbevétele századennyi sincs? – ilyen cégtitkok derülnek ki a HVG friss számában megjelenő TOP 500 új részéből, ami a legnyereségesebb vállalkozásokat listázza.
Könyvelőcég is található a legnagyobb hasznot elszámoló magyarországi cégek toplistájának élén. Hogyan jutott az élmezőnybe? Úgy, hogy van öt külföldi cégleánya, és azok nyereségéből több mint százmilliárdos osztalék ütötte a budapesti vállalkozás markát.
És hogy lettek egy alig ötvenfős könyvelőcégnek ilyen jól fizető leányai? Egyszerűen úgy, hogy anyavállalata, egy amerikai világcég nyolc éve úgy döntött: papír szerint a budapesti vállalkozás „alárendeltségében” működteti tovább két dél-koreai érdekeltségét, és azóta a rokonság tovább bővült.
A HVG e heti számában megjelenő toplistáján szereplő vállalkozások többségének persze magának kellett megdolgoznia a nyereségéért, és a számok azt mutatják, hogy ez most sokkal nehezebb volt, mint az előző években. A hetilapból az is kiderül, hogy mely ágazatok és mely megyék toplistás cégei hogy teljesítettek 2013-ban.
Ezúttal sem hiányzik az összeállításból a „válságállósági rangsor”, kiderül, mire jutottak a lakossági energiacégek a radikális rezsicsökkentés évében – és az is, hogy hányszorosára ugrott a miniszterelnök barátainak tulajdonában álló vállalkozások nyeresége az Orbán-kormány hivatalba lépése óta.
Részletek a csütörtökön megjelenő HVG-ben.