A Fidesz és az MSZP összeborulása után patthelyzet alakult ki Törökbálinton
Előrehozott választás jöhet.
Előrehozott választás jöhet.
Már csak kamupárt. Jobb lenne nélküle. Hozzászólás a Korózs–Révész-vitához.
Nagykovácsi kettőt előzve feljött a második helyre, Gödöllő helyett Dunakeszi került az első tízbe.
Bekapcsolták az ország legnagyobb Tesla Supercharger állomását Fóton, illetve egy másik hasonló állomás is létesült Törökbálinton.
Előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés miatt emelt vádat három férfival szemben a Pest Megyei Főügyészség. A vádlottak 1996 nyarán megölték és Törökbálint határában elrejtették egyikük haragosát.
Jövőre már lakásokat és irodákat adnának át a Tópark lakóparkban, a fejlesztő 50 milliárdot tol bele a projektbe. Lesz külön buszjárat is Kelenföldről.
A Bruno Marssal Budapestre érkező Philip Lawrence, aki az Uptown Funk gigasláger társszerzője és két szintén világszerte ismert kollégája felvettek egy dalt 10 óra alatt, és már mentek is tovább.
Építési munkálatok miatt lezárják az M1-s autópálya egy szakaszát Győr irányába szerda éjjel.
A vasútállomás peronján tette közszemlére nemi szervét a 34 éves I. Béla.
Portál-beemelési, illetve daruzási munkálatok miatt péntek este 10 órától másnap hajnalig lezárják az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalát Törökbálintnál.