Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Az önkormányzat harmincmillió forintot különített el a járvány miatt jövedelem nélkül maradt családoknak, háztartásonként egy igényt fogadnak be.
Már most közel harmincezren maradtak munka nélkül a járványhelyzet miatt, a kormány egyelőre nem tervez lépéseket, inkább kivár. Három hónapig a munkahelyükről elküldött dolgozók munkanélküli segélyre ugyan jogosultak, de ez töredéke a korábbi jövedelmüknek. Az önkormányzatok zömének költségvetése így is kifeszített, a szociális célokra fordítható pénz a helyhatóságoknál minimális, és többségében pántlikázott, magyarul, csak lakhatásra, vagy előre meghatározott célra utalható, ráadásul, ezeket az összegeket is havonta utalja számukra a Magyar Államkincstár, így átcsoportosításokra sincs lehetőség. Csak az iparűzési adóból eddig nagyot szakító településeknek van mozgásterük szociális téren, így például, a kis baranyai falu, Drávaszerdahely polgármestere már korábban gyorsan be is jelentette, hogy minden munka nélkül maradt polgárának biztosít havonta százezer forintot, ha erre lesz igény a településen. Kérdés, hogy a bevétel hogyan alakul a jövőben, különösen, hogy a kormány egyelőre nem tervezi, hogy a hipa-bevétel kiesése miatt plusztámogatást adnának az önkormányzatoknak.
A napokban Törökbálint polgármestere, Elek Sándor tette közzé, hogy családonként biztosítanak pénzt, ha jövedelem nélkül maradtak, erre 30 millió forintos alapot különített el a most ráruházott különlege jogkörrel élve. A havi támogatás mértékét egyedileg fogja elbírálni a helyi szociális iroda, a veszélyhelyzeti támogatásra igényt kell benyújtani az önkormányzathoz, igazolni is kell a munka elvesztésének tényét, de ennek utólagos pótlására is lehetőséget ad az önkormányzat, a második hónaptól kezdve viszont az álláskeresést is igazolni kell. A döntést a helyi operatív törzs kedden hozta meg.
A támogatást tehát havonta igénybe lehet venni, amíg a 30 millió forintos keret erre lehetőséget biztosít. Törökbálint a főváros agglomerációjában az egyik legtehetősebb település Érddel, Budaörssel együtt. Elek Sándor, polgármester eddig nem értesült arról, hogy Törökbálinton leállt volna egy cég, a legnagyobb munkáltató, a Telenor, home office-ba küldte a dolgozói nagy részét. Egy-egy vállalkozás jelezte, hogy lehúzza a rolót.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
A magyar mesterségesintelligencia-szuverenitás irreális, a kis országok szűk szakterületi MI-fejlesztésekben lehetnek sikeresek. A kormány most már mintha tényleg komolyan venné az MI-t, de a politikai klíma (bevándorlásellenesség, keresztény fundamentalizmus, elszigetelődés az EU-tól) aligha kedvez egy alapjaiban nemzetközi iparág fejlesztésének. Ahogy a kormánystruktúra instabilitása sem.
Újabb fotót hozott a független országgyűlési képviselő.
Sokan rég elfeledett korok és távoli országok problémájának hiszik, de minap Európában is megjelent.
Szaporodnak a helyi önazonosság védelme nevében hozott rendeletek.
A miniszterelnök név szerint említette a Harcosok órája című YouTube-csatornának adott interjúban, de az elemző szerint ezzel neki nincs dolga.