A kínaiak kitaláltak egy megoldást arra, hogy ne legyenek tele a városok szertehagyott elektromos rollerekkel
Magától "hazatalál" az az e-roller, melyet a kínai tulajdonba került Segway pénteken mutatott be.
Magától "hazatalál" az az e-roller, melyet a kínai tulajdonba került Segway pénteken mutatott be.
5,2 milliárd dolláros adózás utáni veszteséggel zárta a második negyedévet az Uber, s emiatt mélyrepülésbe kezdett a telefonos applikációra alapuló taxiszolgáltató részvényárfolyama. Annak ellenére, hogy a veszteség nagyobb részét a tőzsdére lépéssel kapcsolatos kiadások tették ki.
Szerencsétlen sofőrnő kétségbeesetten próbálja visszarakni a helyére.
Az ország legnagyobb városában, Lagosban állandó gondot jelent a közlekedés, így oldanák meg.
A kormány sürgősségi rendelettel rengeteg terhet pakolt az Uberre és egyéb netes fuvarmegosztó cégre.
Az XC90-es divatterepjáró autonóm vezetésre kihegyezett új változatát a tetején lévő szenzorokról könnyű beazonosítani. És néhány éven belül minden harmadik Volvo teljesen önvezető lesz.
1 milliárd dollárt meghaladó vesztesége volt a cégnek az első negyedévben.
4,89-es értékelése volt a férfinak az Uberen, aki a nyolcvanas években Szomáliában kínozta az áldozatait.
Munkajogokat és magasabb béreket követeltek.
Eljöhet a régóta várt pillanat: hosszú előkészítés után tőzsdére mehet az Uber, a Magyarországról elűzött, ám számos másik országban sikerrel működő fuvarmegosztó vállalkozás. A befektetők egy része szerint a Facebook tőzsdei megjelenése óta nem látott nagy siker jöhet, míg mások óva intenek a befektetéstől, mondván a cég számai nem a legszebb formájukat mutatták az elmúlt időszakban.
A cég tavaly veszteséges volt, de ennek ellenére is tőzsdére megy májusban.
Az Uber és a Cabify is felfüggeszti alternatív közösségi személyszállítási szolgáltatását Barcelonában az új helyi szabályozás miatt – írja az MTI a társaságok csütörtöki bejelentése alapján.
A Szilícium-völgyi techóriások alkalmazottainak negyede megbánta, hogy ott dolgozik.
Az autómegosztó cég csak az eset után egy évvel értesítette az érintett falhasználókat, ezért több államban is beperelték.
Az Egyesült Államok két városa mellett további öt ország nagyvárosa került be abba a körbe, ahol az Uber elindíthatja ubAIR névre hallgató repülőtaxi-szolgáltatását.
500 millió dollárt fektet be a japán óriás az Uber nem éppen zökkenőmentesen alakuló sofőr nélküli programjába. A Szilícium-völgy egykori sztárja csúnyát bukott, amikor egy pilóta nélküli tesztautója halálra gázolt egy nőt Arizona államban, még márciusban.
A cég szerint nekik ugyan nem hoz hasznot a változtatás, de a károsanyag-kibocsátás visszaszorítása minden pénzt megér.
Elképesztő haláleset történt New Yorkban: egy magyar származású férfi megkocogtatta egy mellette megálló autó ablakát. Két nap múlva meghalt a kórházban.
Az Ola Indiában az Ubernél is több felhasználóval rendelkezik, most Nagy-Britanniát is meg akarják hódítani.