Alakul a 250 km/h sebességű Budapest-Varsó gyorsvasút
A tervek szerint mintegy félmillió utasra számítanak évente.
A tervek szerint mintegy félmillió utasra számítanak évente.
Anyatejjel szívták magukba az antiszemitizmust a lengyelek, mondta az izraeli külügyminiszter a V4-ek jeruzsálemi csúcstalálkozója előtt, mire a lengyelek kérdésessé tették a részvételüket.
A viccportál igazán parádés módon kezdte ki a kicsit hurkás ruhadarabot.
Az örök negyedik – tetszik, nem tetszik, egyre inkább ez a státusa Magyarországnak a visegrádi négyek között.
Nagyon erős az Európa jövője című konferencia fellépőinek listája.
Miközben Visegrád immár csak a politikai kommunikáció által kreált fiktív térben értelmezhető, előtérbe kerülnek az együttműködés különféle alternatívái.
Két nappal a német választások után a megújuló EU-nak nem annyira a tartalma, mint inkább a formája a fő kérdés. Visszaüthet az eurofób retorika, ha az EU külső körébe szorulunk a reformok után. Vélemény.
Gyökeres fordulatra van szükség: fel kell adni az obstruktív, Európa-ellenes retorikát és a közös építkezés akadályozását. Vélemény.
Pénteki rádióinterjújában Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök látogatásáról azt mondta Orbán, hogy a jövő és nem az antiszemitizmus miatt jött. A miniszterelnök elégedett a vizes vb szervezésével, szerinte nincs olyan világesemény, amit Budapest ne tudna megrendezni. Ja, mégis, a foci-világbajnokság, mert ahhoz felesleges lenne stadionokat építeni.
A nyugati országok egyre keményebb lépésekre szánják el magukat, hogy visszaszorítsák a keleti fuvarozó cégeket – erről egyeztethet Brüsszelben a nemrég megválasztott francia elnök az érintett országok vezetőivel.
Dilemma előtt áll a visegrádi országok együttműködése - írta pénteki elemzésében az osztrák Die Presse.