Orbán Viktor elárulta: kemény kérdésekről is tárgyal majd az amerikai külügyminiszterrel

Ukrajna mindenképpen szóba kerül majd a hétfői budapesti találkozón.

  • hvg.hu hvg.hu
Orbán Viktor elárulta: kemény kérdésekről is tárgyal majd az amerikai külügyminiszterrel

Megerősítette Orbán Viktor Pozsonyban, hogy hétfőn találkozik az amerikai külügyminiszterrel Budapesten, a találkozón katonai és biztonsági kérdések lesznek napirenden.

„Különösképpen beszélnünk kell Ukrajnáról. Ukrajna Magyarország szomszédja, ugyanakkor Magyarország véleménye nehézséget okoz Ukrajna és a NATO-együttműködésben. Magyarországon egy ukránbarát kormány van, Ukrajnában viszont egy magyarellenes kormány van, ebből pedig konfliktusok adódnak” – mondta a magyar miniszterelnök a V4-es országok és Angela Merkel találkozóján.

Az MTI szerint az amerikai külügyminiszter magyarországi látogatásának szervezője a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM), az egyeztetések még folynak, a KKM később közöl további részleteket.

Mike Pompeo és Orbán Viktor találkozóját Trump nemzetbiztonsági tanácsadója a Twitteren jelentette be. John Bolton a közösségi oldalon azt írta: a Fehér Házban fogadta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert, akivel a védelmi együttműködésről, az energetikai diverzifikációról és a rosszindulatú orosz befolyásolással való szembeszállásról tartott megbeszélést, fenntartották a NATO iránti elkötelezettségüket, ami nagyszerű előrevetítése Mike Pompeo külügyminiszter jövő heti útjának, és idei közös céljaiknak.

Az amerikai-magyar kapcsolatok alakulásáról a ma megjelent HVG-ben olvashatnak részletes elemzést.

Amerikai sajtóértesülések szerint az amerikai külügyminiszter látogatását az indokolja, hogy az USA bizalma megingott Magyarországban, mert a magyar kormány semlegesebben áll Kínához és Oroszországhoz, mint azt az Egyesült Államok kívánatosnak tartja. Orbán ezekre a sajtóhírekre úgy reagált, hogy azok célja csupán az, hogy zavart keltsenek a várható látogatás előtt.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.