szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Ferjancsics László úgy gondolja, csak áthúzódó számlák és az áram díjának csökkenése miatt lettek kisebbek a költségek.

Néhány évvel ezelőtt, 2013-ban a váci önkormányzat 421,9 millió forint uniós támogatást kapott a közvilágítás korszerűsítéséhez. A kivitelezésre nyílt közbeszerzést írtak ki, és miután más nem adott be pályázatot, az Elios lett a nyertes 421,1 milliós ajánlattal, nem sokkal később pedig a szerződést is aláírták a várossal. A szerződéskötés idején az Eliosban tulajdonos volt Orbán Viktor miniszterelnök veje, Tiborcz István.

Az Átlátszó szerint a városvezetés még jóval az uniós pályázat kiírása előtt készíttetett egy műszaki tanulmánytervet a közvilágítás korszerűsítéséről. A dokumentumot a Sistrade tulajdonosa, Hamar Endre írta alá, aki 2013 novemberétől 2014 áprilisáig Tiborcz István tulajdonostársa volt az Eliosban. A dokumentumban azzal számoltak, hogy a korszerűsítés után az energiafogyasztásból 37 százalék, az energiadíjakból és karbantartási költségekből pedig összesen 41 százalék megtakarítása lesz az önkormányzatnak.

Ferjancsics László, a Vácért Lokálpatrióta Egyesület önkormányzati képviselője szerette volna megtudni, mi valósult meg ebből, ezért kikérte a pontos adatokat. Kiderült, hogy sem a karbantartás, sem az energiafogyasztás költsége nem csökkent az Elios lámpáinak felszerelése utáni két évben. Bár a Váci Városfejlesztő Kft. adataiból a város közvilágítási díjkiadásának csökkenése is kiolvasható lenne az Elios-lámpák 2015-ös felszerelése után, Ferjancsics László erről az Átlátszónak azt mondta: ez nem releváns adat, mivel lehettek áthúzódó számlák, illetve az áram díját és más költségeket is csökkentettek a szolgáltatók, így ezek szerinte nem a projekt eredményei.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!