#Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.

hvg.hu Vállalkozás

Zsolnay-ügy: Fel vannak háborodva az átvert és pervesztes pécsiek

205 ezer forintot kéne a vesztes per után fizetnie a 200 ezret kereső munkavállalónak, de szerinte azoknak kéne fizetnie, akik annak idején átcsábították a Zsolnaytól az ellene kreált cégbe. Ami aztán csődbe ment, a Zsolnay pedig túlélte a viharos időszakot. Az ügyletek mögött álló Pécs városa hárít.

hvg.hu Gazdaság

Zsolnay-puccs: súlyos milliókat akasztottak a dolgozók nyakába

Több mint 23 millió forintot kell fizetnie a Ledina Kerámiához átigazolt 115 volt Zsolnay-dolgozónak, akiket a fideszes városvezetés csábított át korábban. Egy bírósági döntés szerint a dolgozók jogellenesen mondtak fel, így most kártérítést fizettetnek velük. A Szabad Pécs szerint fejenként nagyjából 200 ezer forintos összegről van szó, de ez akár több tízezer forinttal is emelkedhet.

Zelki Benjámin Kult

Megfigyelte már ezeket a káprázatos Zsolnay-porcelán-borításokat a pesti házakon?

Feledésbe merült építészeti remekművek kísérnek minket, bármerre is járunk Budapest belső kerületeiben. Városbújócska sorozatunk legújabb részében a legszebb Zsolnay-porcelánnal borított házfalakat mutatjuk meg. A négy felkeresett épületet a szecesszió leghíresebb magyarországi képviselői tervezték.

hvg.hu Vállalkozás

Teljesen kiszorítják a piacról a Zsolnayt

Nagyon úgy fest, hogy míg a Zsolnay alól kirántják a piacot, a helyi ellenfél óriási összegeket tol a termelés beindításába. Nem véletlenül, hiszen milliárdos felújítási megrendelésekre számíthat.

HVG Ingatlan

A terjeszkedő West Hungária Bau titkai

Ráhajtott a Zsolnay Porcelánmanufaktúrára és a balatoni wellnessbizniszre az egyik leggyorsabban terjeszkedő cégcsoport tulajdonosa, Paár Attila. Aki a fideszes L. Simon László nejével is üzletel – írja a HVG.

MTI Vállalkozás

Egyelőre megúszta a felszámolást a Zsolnay

Elutasította a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. azonnali felszámolására irányuló vagyonfelügyelői kérelmet a Zalaegerszegi Törvényszék. Az erről szóló pénteki határozatot faxon juttatta el hozzájuk a törvényszék – erősítette meg Bodnár Imre, a cég jogi képviselője szombaton a Nol.hu-nak adott tájékoztatását.

hvg.hu Vállalkozás

Vissza kellett adnia a NAV-nak a Zsolnaytól lefoglalt árukészletet

Visszakapta a korábban bűnügyi zárlat alá vett árukészletét a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt., miután hatályon kívül helyezte a Szekszárdi Járási és Nyomozó Ügyészség a pécsi cégnél a NAV Dél-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága által kezdeményezett házkutatás és lefoglalás elrendeléséről szóló határozatot – tudta meg a Népszava Kardos Éva ügyvédtől.

1 2 3 4
A Pride felvonulás nézői közé hajtott egy autós Floridában

A Pride felvonulás nézői közé hajtott egy autós Floridában

Marco Rossi a hvg.hu-nak már az Eb előtt megmondta, hogy 1-1-et játszunk a franciákkal

Marco Rossi a hvg.hu-nak már az Eb előtt megmondta, hogy 1-1-et játszunk a franciákkal

Indulnak a párhuzamos meccsek az Eb-n: olasz hengerelés és svájci-török szenvedés várható egyidőben

Indulnak a párhuzamos meccsek az Eb-n: olasz hengerelés és svájci-török szenvedés várható egyidőben

Foci helyett: Annyi más sport van még!

Foci helyett: Annyi más sport van még!

Panziót épít a volt Jobbik-elnök a Mátrában

Panziót épít a volt Jobbik-elnök a Mátrában

Tényleg könnyű volt idén az érettségi? Az AKG-sok eredményei már megvannak

Tényleg könnyű volt idén az érettségi? Az AKG-sok eredményei már megvannak

Marco Rossi: Ez pályafutásom egyik legszebb napja

Marco Rossi: Ez pályafutásom egyik legszebb napja

Tokió 2020: megvan az első pozitív koronavírusteszt az érkezettek között

Tokió 2020: megvan az első pozitív koronavírusteszt az érkezettek között

A címlapról ajánljuk
Még több hír a VOLKSWAGEN támogatásával