Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A cégvezető 11 millió forintnyi porcelánt vitt haza a gyárból.
Jelentős értékre, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat a Szekszárdi Járási Ügyészség a Zsolnay Pocelánmanufaktúra Zrt. cégvezetője ellen – közölte az ügyészség.
Azt írják, a vádlott 2014. március 7. óta állt a cég élén, 2016. április 26-ig pedig több mint 11 millió forint értékű porcelánterméket tulajdonított el, melyeket a vádirat részletesen, egyesével azonosítható módon felsorol.
Az eltulajdonított porcelánok egy részét a vádlott a gyár különböző részein önkényesen vette magához, majd onnan ellenőrizetlen módon kijuttatta. Ezeket a nyomozó hatóság a vádlott lakóhelyén lefoglalta. A többi áruhoz úgy jutott hozzá, hogy valótlan tartalmú selejtezési jegyzőkönyveket írt alá, majd a rajtuk szereplő termékeket egy olyan raktárba vitette, amihez kulcsa volt, onnan pedig gépkocsiba pakolva az üzem területéről kivitte.
Ezek mellett a vádlott egy budapesti épület tetőrekonstrukciójával kapcsolatban a zrt.-től megrendelt mázas tetőcserepek illetve kerámiatermékek minőségét tanúsító teljesítménynyilatkozatot valótlan tartalommal adta ki.
A vádlottal szemben az ügyészség halmazati büntetésül börtön fokozatú szabadságvesztés büntetés, valamint pénzbüntetés kiszabását, a közügyek gyakorlásától eltiltását, továbbá a gazdálkodó szervezetek vezetésére kiterjedően a foglalkozástól határozott időre eltiltását és vagyonelkobzást szorgalmaz a Pécsi Járásbíróságnál.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.