Volt államtitkár igazgatja Áder alapítványát, ami évi másfél milliárdot kap a kormánytól
A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány egy bérelt irodában működik, és öt főt foglalkoztat.
A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány egy bérelt irodában működik, és öt főt foglalkoztat.
hvg.hu
Összesen negyedmilliárd forintot költött tavaly az állam a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren található kormányváróra. Megtudtuk, a vezetők közül ki mennyi időt töltött ott. Orbán Viktor magánútjain nem nagyon használta a várót, talán egy kivétellel: július 10-én vb-meccsen is járt, és a váróban is megfordult.
Alig fél év alatt milliókat tudtak megtakarítani, befektetni a vezető politikusok. Az ország vezetőinek bevallásából kiderül: átlag 5 ingatlanjuk van, 10 milliós megtakarításuk, szinte kötelező elem a kincstárjegy és a szántó.
Czeglédi Fanni
Czeglédi Fanni
Nyusztay Máté
A brit lap hétfőn publikált cikke egy értelmező szótárnak is beillik.
hvg.hu
A döntést a keddi Magyar Közlönyben jelentették be.
hvg.hu
Flashmobot hirdetett meg a Párbeszéd Orbán Viktor új munkahelye elé, ezért vonultak ki a rendőrök, mint kiderült, teljesen fölöslegesen. Az akció kimerült annyiban, hogy az aktivisták egy "Viktor, a Vár mindenkié" feliratú papírlapot tartottak fel. Orbán közben a brazíliavárosi fotóválogatását tette ki.
hvg.hu
Vajon kinek üzent Áder János?
hvg.hu
Jól elvan az iszapos aljzatban, simán alkalmazkodik tehát a langyos lábvízhez, nem hőzöng, nem szór röpcédulát a fejemre, nem foglalja el a köztévét. És főleg: néma, kedves honfitársaim, néma.
Seres László
A Budai Palotanegyed kiemelt területein szigorítják a közterület-használatot pont azután, hogy Orbán a Várba költözik.
hvg.hu
Az Alkotmánybíróság 2018-as munkájáról szóló összegzésben az a legbeszédesebb, hogy a testület miről nem akart, nem tudott, vagy nem mert dönteni.
Ki nem hirdetett, hatályban nem lévő törvényre hivatkozva küldték el az Állami Számvevőszék dolgozóit pár nappal karácsony előtt.
Utólagos normakontrollt kezdeményez az ellenzéki képviselőkkel.
hvg.hu
Az Állami Számvevőszékről (ÁSZ) és a közszolgálati tisztviselőkről szóló jogszabály módosítását
MTI
A párt elnöke az ATV-ben beszélt a pénteki békemenetről, és arról is, mennyi mindent köszönhetnek a kormánynak.
hvg.hu
A politikai elemző szerint a köztársasági elnök jobban tette volna, ha inkább két közleményt ad ki.
hvg.hu
Reagált az ellenzéki párt arra a hírre, hogy a köztársasági elnök aláírta a túlóratörvényt.
hvg.hu