#Android









Huawei-alapító: Trump nem támadna minket, ha nem tartanánk ott, ahol

Előrébb tartunk az Egyesült Államoknál, ahol még nem is állnak rendelkezésre azok a technológiák, amelyeket a Huawei már használ – jelentette ki a Bloombergnek adott interjújában a kínai óriás alapítója, Zsen Cseng-fej. Arról is beszélt, hogyan próbálnak egérutat nyerni.










Már a Samsung Galaxy S11-ről is suttognak

A Samsung, ha tartja magát a menetendhez, jövő tavasszal mutatja majd be a Galaxy S11 készüléket, amitől mindenki azt várja, hogy végre valóban csak a kijelző foglalja majd el az előlapot. Most egy olyan pletyka került elő, amely szerint nem így lesz.


Újabb mozis telefont készít a Sony?

Úgy tűnik, néhány gyártó ráállt a szokottnál magasabb képformátumú kijelzőre. Az egyik ilyen a Sony (amúgy az első volt a sorban), aki állítólag már készül a következő, mozizásra is ideális, középkategóriás telefonjával.