#áruházlánc

Amikor egy kis ország begorombul, és nekimegy egy nagynak

Ne használja az ország nevét az Iceland Foods brit cég, mely több mint 800 üzlettel rendelkezik Nagy-Britanniában! Ezt követeli Izland külügyminisztériuma, mely hivatalos panasszal fordult az Európai Unió szellemi tulajdonnal foglalkozó hivatalához. A brit cég 1970 óta viseli az Iceland nevet.




Meglepett mindenkit a H&M

Tavaly júliussal összevetve a szakértők által vártnál nagyobb mértékben nőtt a Hennes & Mauritz (H&M) svéd divatáru-kiskereskedelmi lánc múlt havi forgalma.


Megnyílt az állandó IKEA-múzeum

Megnyílt csütörtökön az IKEA első állandó múzeuma. A svéd lakberendezési áruházlánc történetét bemutató kiállítást a Svédország déli részén fekvő kisvárosban, Almhultban hozták létre, az 1958-ban megnyílt első IKEA-áruházban.


Már temették az áruházláncot, de a volt biztonsági őr csodát tett

Biztonsági őrként kezdte, ma pedig annak a láncnak a vezére, ahová annak idején csak iskolakezdés előtt és karácsonykor jutott el szegény sorban élő családjával. Az 51 éves Marvin Ellison nagy fába vágta a fejszéjét a külvárosi családanyák kedvelt terepének számító J.C. Penney ruházati áruházlánc átalakításával, de a kezdeti sikerekhez az is elég volt, hogy a férficipőket áthelyezte a női osztályról, és megkövetelte a vezetőktől, hogy ne drága márkás holmikat, hanem penney-s ruhákat hordjanak az áruházakban, olyanokat, amiket egy átlagos dolgozó vagy vevő is meg tudna venni.


Újabb kormányzati ötlet a hipermarketek megadóztatására

A kormány lengyel mintára különadóval sújtaná a nagyobb forgalmú áruházláncokat, bár előbb megvárják, hogy nem kaszálja-e el Brüsszel a lengyel sarcot, ahogyan elkaszálta a korábbi sávos magyarországi élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, amellyel szintén a hipereket próbálták büntetni.


A Lidl 28-ból 28-szor ment neki a falnak

Senkinek sem olyan tragikusan üres a lőlapja, mint a Lidlnek – már ha lőtéren a a plázastop törvény alóli felmentést értjük. A Pénzcentrum közérdekű adatigénylésére kiadott adatok szerint a német diszkontlánc 28 lövéséből pont ennyiszer nem talált célba.






Így dobbantana nagyot a Tesco

A Tesco a banki üzletágát komolyan megerősítené, ezzel ellensúlyoznák részben az áruházlánc utóbbi időben nyújtott gyenge teljesítményét. A banki tevékenységből származó árbevétel egyelőre azonban csak a Tesco teljes árbevételének 2 százalékát hozza.


Mészáros Lőrinc üldözőbe venné a CBA-t

Nehezen visszautasítható ajánlatot kaptak nemrég a Coop áruházlánc vezetői. A Népszabadság értesülései szerint ugyanis Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester, Orbán Viktor kormányfő bizalmasa jelentkezett be hozzájuk. Mészáros komoly méretű üzletlánc létrehozásán fáradozik, nem csak a Coop-központtal tárgyaltak, hanem a Felcsút vonzáskörzetétől távolabbi régiókban is. Az üzlet ugyanakkor egyelőre nem jött össze, az értesülések szerint a Coop vezetői nemet mondtak a polgármesternek.


Olyat lép az IKEA, mint még soha

Bár 2014-ben az IKEA bejelentette, hogy hamarosan lehet majd kapni "vegetáriánus húsgolyókat" az áruházaiban található éttermekben, a vegán életmód követői azt szerették volna, hogy inkább legyen olyan opció, amelyből teljesen száműzik az állati eredetű összetevőket. Kérésük most meghallgatásra találhatott: jönnek a "vegán húsgolyók".


Újra zseniálisat dobott az ismert szupermarketlánc

Talán sokan emlékeznek a német Edeka szupermarketlánc tavalyi videójára, melyben Friedreich Lichtenstein zenész és showman bizonygatta, hogy mennyire jó is a cég áruházaiban vásárolni. Most újra ő van a címszerepben, nem is akármilyen minőségben.


Nálunk bezárnak, Romániában bővítenek az élelmiszerláncok

Míg Magyarországon arról érkeznek hírek, hogy a Tesco bő tucatnyi egységét bezárja, és a többi kiskereskedelmi lánc is igyekszik meghúzni a nadrágszíjat a különböző terhek miatt, addig Romániában épp nemrég jelentette be a német Kaufland áruházlánc, hogy 2015-ben 9 újabb hipermarketet nyitnak.


Még hamarabb lehúzhatja a rolót az Auchan és a Tesco

Szigorúbb szabályokkal és kioktatással vág vissza a kormánypárt Áder Jánosnak, amiért visszadobta a hipermarketekre kihegyezett, nemrég elfogadott új törvényeket. A veszteséges működés tilalmát az árbevétel leszállításával kiterjesztik a kisebb cégekre is, ami már néhány CBA-cégnek is fájhat. A kifogásolt 2018-as határidőre azzal replikáznak, hogy egy évvel előrébb hozzák a tiltást, már a 2015-2016-os üzleti év alapján, 2017-től indulhat a buldózer a kiskereskedelmi szektorban.