A legnagyobb titok övezi Orbán Viktor kormányfő szeptember végére tervezett szingapúri látogatását – legalábbis Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője semmit sem árult el a HVG-nek a részletekről. Pedig a kínai nyitást szorgalmazó Orbán nem véletlenül megy el az általa „illiberálisnak” tartott államba, amelyet a nemzetközi elemzések „sztárjaként” említett, és amelyben előszeretettel telepszik le évente több mint hatvanezer cég, főként olyanok, amelyek a Távol-Keleten üzletelnének. Arrafelé nincs igazán rangja egy magyarországi bejegyzésű cégnek, sokkal inkább egy hongkonginak, ausztrálnak vagy új-zélandinak. A legnagyobb presztízse pedig az egykori angol gyarmati centrumnak, majd 1965-ig malajziai fennhatóság alatt állt Szingapúrnak van.
A háromnegyed részben kínaiak lakta Szingapúrban kiszámítható a jogrendszer, jó a közbiztonság, megbízhatóak a bankok, egyszerű és gyors az adminisztráció, nem paradicsomi, de kedvező az adórendszer. A Világbanknak az üzleti környezetet elemző felmérésében a második helyen áll, csupán Új-Zéland előzi meg. Az érem másik oldala, hogy a párás hőség nehezen elviselhető, szinte csak taxival vagy tömegközlekedéssel lehet utazni (a bal oldalon), az európai emberek átlagmagasságához mérve szűkösek az ülőhelyek, kertváros és zöld híján az élet alapvetően légkondicionált felhőkarcolókban zajlik. Viszont egy-két nap alatt be lehet jegyeztetni egy vállalkozást, akár egyetlen szingapúri dolláros (nem egészen 200 forintos) tőkével. Igaz, az egyéb költségek borsosak: az irodabérlés vagy a kötelező helyi cégtitkár szerződtetése forintban már milliós tétel, a folyamatos cégüzem pedig – ha az adott vállalatnak valós tevékenysége és komoly könyvelése van – évente akár tízmilliós.
Szingapúr deklaráltan nem offshore-központ, Magyarországon mégis sokaknak ez az emléke vagy a gyanúja róla. Ide jegyezték be például az egyik homályos hátterű letelepedési kötvényes ügynökcéget, az Euro-Asia Investment Ltd.-t, amely közvetve Raj Rafael érdekeltségébe tartozik, s amelynek másfél év után visszavonták az engedélyét. Szingapúrban telepedett le Semsey Barna befektetési bankár is, aki az MKB nem éppen áttekinthető privatizációjában tűnt fel az azóta kiszállt indiai–szingapúri befektetői csapat képviselőjeként. Más fronton is aktív: szingapúri „illetősége” ellenére ő vezeti az amúgy luxemburgi tulajdoni hátterű Voltana Hungary Ingatlanfejlesztő Kft.-t. Ez a cég 2,5 milliárd forintos hitelt kapott a Takarékbanktól egy 51 lakásos budai, naphegyi projektre.
Kétmilliárdos hitelt vett fel az Erste Banktól egy másik szingapúri kötődésű vállalkozás, a Turawell Kft., amelynek tavaly a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség keresett ázsiai befektetőt, a KS Orka Renewables Pte. Ltd.-t. A cég izlandi technológiával és uniós támogatással, mintegy 5 milliárd forintból épít geotermikus erőművet Turán, ahol a helyi focicsapatot is támogatja. A kockázatitőke-befektető Bedő Balázsnak szintén van szingapúri hátterű érdekeltsége, a Widux Kft., amely biztonságtechnikai rendszerekkel foglalkozik. Az üzletember a könyvkiadásban is jártas. Édesapjától örökölte meg a Kairosz Könyvkiadót, amely az egyik Pallas Athéné alapítványtól kapott támogatást 2014-ben, hogy megjelentesse a Matolcsy György jegybankelnök korábbi miniszteri munkásságát fényező, Sakk és póker című könyvet.
Szingapúri látkép. Megszépítő messzeség
AFP / Roslan Rahman
Ám hiába a civilizált, vállalkozásbarát környezet, a nyilvános információk alapján egyelőre nem túl sok magyarországi cég központja működik Szingapúrban. Az Opten adatbázisában mindössze 67 olyanra lehet bukkanni, amelynek részben vagy egészben szingapúri társaság vagy magánszemély a tulajdonosa. Akad pár tucat olyan is, amelyben legalább az egyik vezető tisztségviselő ottani állandó címet adott meg. A 2016-os beszámolók szerint ezekben a cégekben gyakran nagy vagyonokat parkoltatnak: kilencnek közülük egymilliárd, további kilencnek félmilliárd forintnál nagyobb a saját tőkéje. A leggazdagabb cég, 150 milliárdos tőkével, a Budapest Airportban tulajdonos, részben német és kanadai hátterű Airport Holding.
A magyar kötődésű szingapúri holdingok egyik része nemzetközi multinacionális cég központja, amely a magyar leányt (is) működteti. Máskor a magyar cégtulajdonosok alakítottak ki olyan struktúrát, amelynek centruma Szingapúrban van. Az előbbi iskolapéldája az egyik legpatinásabb magyar vállalat, az 1913-ban alapított, főképp rádiók és televíziók gyártásáról ismert, de egykor Oroszországba és a fejlődő országokba távközlési eszközöket szállító Orion, amelynek húsz éve tulajdonosa a szingapúri Thakral-csoport. Igaz, megfér mellette az orosz Rosznyefty is. Ilyen az ázsiai üzletemberek által gründolt nemzetközi hotelfoglaló lánc, az Agoda, az indiai–szingapúri Tata vagy a finn gyökereket is felmutató, távol-keleti Lite-On cégcsoport – utóbbi az olcsóbb ázsiai gyártási lehetőségek miatt végelszámolásra ítélte Perlos nevezetű, korábban Nokia-beszállító magyar érdekeltségét.
Komoly, tízmilliárdos vagyonokat halmoztak fel Szingapúrba telepített holdingjaikban a legnagyobb vagyonú magyar üzletemberek is, így az OTP Bank vezére, Csányi Sándor és a szerszámgépgyártásban nagyra nőtt Felcsúti Zsolt. Csányi féltucatnyi vállalkozást működtet Szingapúrból, alapvetően ingatlanvagyon-kezelőket, de egy vadgazdálkodásit is. Felcsúti MPF nevű termelőbirodalmának bázisát az Egyesült Államokból költöztette át, kifejezetten azért, mert gyártatnak is Kínában, és szállítanak is oda. Az évtizedek alatt kialakított gyártási technológia a magyar leányok tulajdona, ők végzik a fejlesztést és az értékesítést is. A Hunguest szállodaláncot nemrég Mészáros Lőrincéknek eladó Leisztinger Tamásról pedig az hírlik, köze van a több magyarországi ingatlanfejlesztésnél – például a Köki Terminál átépítésénél – felbukkanó szingapúri Golo Holdinghoz. Ha így is van, egyelőre nem deríthető ki. Most ugyanis még a cégiratokat részletesen nyilvánosságra hozó Szingapúrban is meg lehet bízni stróman részvényest a társaságalapítással. A városállam azonban vállalta, hogy legkésőbb 2018 őszétől ő is átadja más országok hatóságainak a bankszámlák adatait, köztük a vállalatok mögött álló tényleges tulajdonosokét is.
| Fokozódó figyelem |
Ma Ázsia Svájcaként emlegetik Szingapúrt. Az egykori poros kereskedővárosból a 2015-ben elhunyt Li Kuan Ju vaskézzel épített előbb feldolgozóipari gócpontot, majd nemzetközi pénzügyi központot. Az utóbbi szerep az 1990-es évek közepétől erősödött meg, amikor Szingapúr Hongkong riválisává emelkedett a gyorsan gyarapodó kínai, majd más ázsiai gazdagok magánvagyonának kezelésében. A fejlődésnek az adott újabb lökést, amikor az ezredforduló után az USA rászállt Svájcra, amely a nyomás hatására lazított legendás banktitkán, s egyre több adatot osztott meg a nála fellelhető pénzekről az amerikai és az európai adóhatóságokkal. A Szingapúrban kezelt magánvagyonok összege a Boston Consulting Group becslése szerint elérte az 1100 milliárd dollárt. Növekedésének üteme felülmúlja a Svájcba áramlóét, és a tanácsadó cég azt jósolja, hogy 2028-ra az Egyenlítő menti városállam lesz a világ legnagyobb transznacionális pénzügyi központja. Az ott működő magánbankok száma az utóbbi másfél évtizedben az ötszörösére, 120 fölé emelkedett. A fényes felhőkarcolókban pedig svájci, más európai, valamint amerikai nagybankok elegáns fiókjai vertek tanyát. Svájcról a külföldi hatósági figyelem is Szingapúrra terelődött, amely az amerikai, az európai és az ázsiai vagyonok keresztútján találta magát. Washington is célba vette a város rejtőzködő bankrendszerét, amiben segített a malajziai 1Malaysia Development Berhard (1MBD) állami befektetési alap botránya. Az alapba amerikai vádak szerint Nadzsib Razak maláj miniszterelnök is belenyúlt, és az onnan eltulajdonított pénz jelentős része Szingapúron keresztül talált utat az USA-ba, ahol főleg ingatlanokba és műtárgyakba fektették. Az esetre a szingapúri pénzügyi hatóság úgy reagált, hogy helyi és külföldi bankokat – például a svájci Credit Suisse-t – büntetett meg, bankárokat tiltott ki a város pénzpiacáról. Ám azt is vállalta, hogy a jövőben nagyobb együttműködést mutat az OECD tagországaival adóügyekben. A pénzmosás ellen küzdő, párizsi székhelyű FATF ajánlásait elfogadva úgy módosította a társasági törvényt, hogy a Szingapúrban alapított cégek tulajdonosi, illetve végső haszonélvezői köre átláthatóbb, a legalább 25 százalékos szavazati vagy tulajdonjoggal rendelkező részvényesek kiléte pedig megismerhető legyen. |
Adózási szempontból is kínál előnyös megoldásokat Szingapúr. „Adórendszere territoriális, ami azt jelenti, hogy a külföldről származó jövedelmek után csak akkor kell adózni, ha azokat ottani bankszámlákra utalják, vagy beviszik az országba” – mondja Csővári István, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda partnere. Ha így tesznek, a társasági adó 17 százalékos, de ennyit szinte soha nem kell fizetni, mert rengeteg a kedvezmény. Az induló cégek az első három évben évi 100 ezer szingapúri dolláros árbevételig adómentesek, 300 ezerig pedig csak 8,5 százalékos az adójuk. További csökkentéseket élvezhetnek a kutatást-fejlesztést végző cégek és azok, amelyek vállalják, hogy szingapúriakat foglalkoztatnak. Osztalékadó nincs, a személyi jövedelemadó maximum 20, a forgalmi adó pedig csupán 7 százalékos.
Magyarország és Szingapúr 1997-ben kötött a kettős adóztatást kizáró egyezményt, ami például az osztalékot, a kamatot és a jogdíjakat érinti – mondja Erdős Gabriella, a Taxmind adótanácsadó tulajdonosa. Ha a szingapúri társaság osztalékot fizet magyar tulajdonosának, a részesedéstől függően 5–10 százalék közötti adót kell csak fizetnie, az itthoni cégnél pedig adómentes az osztalék. Ha a szingapúri holding kamatot vagy jogdíjat ad magyar cégének, az adóteher 5 százalék. Jóllehet ez sokkal előnyösebb, mint a magyar szabályok szerinti adózás, lényegesen jobb adóegyezmények is vannak már. Még kifizetődőbb például az uniós Luxemburgban céget alapítani, s csak egy következő lépcsőben Szingapúrba települni.
