Betiltotta Belgium a kóser és a halal vágóhidakat
Magyar és holland termékek lehetnek a belga tiltás nyertesei.
Magyar és holland termékek lehetnek a belga tiltás nyertesei.
hvg.hu
Kávézóláncot akar építeni és a szupermarketek polcain teret hódítani a luxuscsokijairól ismert belga Godiva. A cég már török tulajdonban van; Belgiumban aggódnak, hogy egyre több csokimanufaktúra kerül külföldi kézbe.
Nagy Gábor
Liége-ben építik fel a kínai cég európai bázisát, hogy aztán itt is terjeszkedjenek.
MTI
Rengeteg belga polgárnak vannak befektetései, ingatlanjai, amelyekből még a relatíve kisfizetésű emberek is nagyon kényelmes nyugdíjas éveket élhetnek meg. Tehát a bankszektor Belgiumban az egyik legsikeresebb ágazat. De a technika fejlődése, a digitalizáció miatt már a nyugdíjasok sem járnak be a bankfiókokba ügyeket intézni. Ezt megteszik a neten. Így hatalmas, jól képzett, de fölösleges munkaerő halmozódott fel a belga bankoknál.
hvg.hu
Kötelezte egy belga bíróság szerdán a belga kormányt arra, hogy tegyen meg minden szükséges intézkedést annak az Iszlám Állam terrorszervezet harcosaitól született hat gyermeknek és anyjaiknak a hazaszállítása érdekében, akiket a kurdok által uralt észak-szíriai területeken tartanak fogva egy táborban.
hvg.hu
Egy férfi a brüsszeli La Parisienne étterem ablakaira lőtt.
MTI
MTI
hvg.hu
Több ezren utcára vonultak vasárnap Brüsszelben tiltakozásképpen az ENSZ migrációs csomagja ellen, a tüntetők egy kisebb csoportja rátámadt a kivezényelt rendőrökre, akik végül könnygázzal és vízágyúval oszlatták fel a tömeget.
MTI
Néhány százan tüntettek, kicsit megállították Brüsszelt.
MTI
92 éves korában meghalt Albert Frere, aki a 270. és a 280. hely között ingázott a Forbes listáján, amely a világ leggazdagabb embereit gyűjti össze.
hvg.hu
Kiállították őket, de nem voltak biztosítva.
hvg.hu
Szűkszavú sajtóközleményből derült ki, hogy egy újabb nagy múltú, belga csokoládét gyártó cég került 100 százalékos külföldi tulajdonba. Ezúttal az 1976-ben, Liege-ben alapított Gallerről van szó.
hvg.hu
A belgák nem kérnek a nagy francia szomszéd „testvéri segítségéből”, a francia Rafale-ok helyett amerikai harci gépeket vesznek.
hvg.hu
A belga természettudományi intézetbe szállítják, ahol felboncolják majd.
MTI
MTI
hvg.hu
Az igazságügyi minisztert meghívták, hogy vegyen részt egy nemzetközi szimpóziumon, de nem megy el, inkább perel.
hvg.hu
Minden bizonnyal a legrosszabb rémálma teljesült annak a karbantartónak, aki a múlt héten okozott komoly balesetet a belgiumi Florennes-ben található légibázison. Az illetőnek sikerült megsemmisítenie egy F16-os vadászgépet, egy másikat megrongálnia, miközben két másik karbantartó is megsérült.
hvg.hu
Edzőket, ügynököket, játékvezetőket, egykori ügyvédeket, könyvelőket és újságírókat is kihallgattak.
MTI
MTI
hvg.hu
A tiltakozás hatására a hatóságok visszavonták a tervezetet.
MTI
MTI
hvg.hu
Az ország hét atomerőművi reaktora közül a hatodik működését is felfüggesztik ideiglenesen. Belgium áramellátás biztosítása érdekében a szomszédos országokhoz fordul.
MTI
Tavaszig újra sem indítják őket.
MTI
MTI
hvg.hu
Bár korábban arról szóltak a hírek, hogy az angol élvonalba tarthat Dzsudzsák Balázs, egyelőre még nincsen csapata.
hvg.hu