Robbanás volt Antwerpenben, három épület összeomlott
Többen a romok alatt rekedtek, csak két embert sikerült eddig kimenteni. 2018-ban kísértetiesen hasonló eset történt a belga városban.
Többen a romok alatt rekedtek, csak két embert sikerült eddig kimenteni. 2018-ban kísértetiesen hasonló eset történt a belga városban.
MTI
MTI
hvg.hu
Partra mosta a víz Belgiumban egy iraki menedékkérő holttestét, aki a jelek szerint a La Manche csatornán keresztül úszva próbált meg eljutni Franciaországból az Egyesült Királyságba - jelentette a belga sajtó szerdán.
hvg.hu
Óriáspanda-ikrek születettek a belgiumi Pairi Daiza vadállatparkban, ez a második alkalom, hogy a Kínából 2014-ben érkezett nőstény, Hao Hao kölyköt hozott világra – közölte az intézmény.
MTI
MTI
hvg.hu
Kylian Hazard jogosítványát nyomban bevonták. Azóta elnézést kért, az Instagramra kitett videójában azt mondta, nagy hibát követett el.
hvg.hu
38-40 fok is lesz az országban, ahol még soha nem adtak ki ilyen riasztást.
MTI
A Nestlé egy belga márkájának a vizespalackjait készíti újrahasznosított PET-ből.
hvg.hu
Dries van Langenhove tavaly Orbán Viktorral pózolt, és előadást tartott a tusványosi szabadegyetemen.
hvg.hu
Megelégelték a belgiumi Szent Sixtus-apátság szerzetesei, hogy viszonteladók fölözzék le a hasznot, ezentúl kizárólagosan csak saját webáruházukon keresztül értékesítik nagy népszerűségnek örvendő sörüket.
T.S.
A most 84 éves királytól reggel vettek DNS-mintát.
MTI
Pedig időben jelezték, hogy ott fognak szavazni, magyar listára, és ezt jóvá is hagyta az NVI. A TASZ szerint félreértés történhetett a magyar-német és a magyar-belga szervek között.
hvg.hu
A testvérvárosi kapcsolatokat nem szakítják meg, de Mettet vezetője valahogy ki akarta fejezni, hogy nem ért egyet a magyar miniszterelnök politikájával.
hvg.hu
Az I. világháborúban, nagyjából három négyzetkilométeres területen tengerbe dobott, közel 35 ezer tonna lőszerből TNT (Trinitrotoluol) szivárog a belgiumi Knokke-Heist üdülőváros partjainak közelében – közölte a Belga Királyi Természettudományi Intézet (RBINS) jelentésére hivatkozva a belga sajtó kedden.
MTI
Egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tettek a belga Humanista Demokratikus Centrum (CDH) vezetői, egyikük bejelentette, hogy kilépnek az Európai Néppártból, amennyiben nem zárják ki a Fideszt a március 20-i politikai közgyűlésen – írta a helyi sajtó kedden.
hvg.hu
Az eddiginél jóval szigorúbb büntetésre számíthatnak Belgiumban azok, akik nem előzésre használják az autópálya középső és belső sávjait.
MTI
MTI
hvg.hu
Clement Vandenborre házi őrizetben van, amióta január végén felfüggesztették hivatalából a vizsgálat idejére – jelentette pénteken a helyi sajtó bennfentes forrásokra hivatkozva.
MTI
Minden szektorra kiterjedő, általános sztrájk zajlik Belgiumban, amely már reggel nagy fennakadásokat okozott.
MTI
Országos sztrájkot tartanak, a Brussels Airlines és a WizzAir is törölte járatait.
MTI
A reptéri dolgozók sztrájkja miatt több mint 18 ezer utas gépét törölték. Az utasok átfoglalhatnak másik dátumra, vagy visszatérítést kérhetnek.
MTI
Ilham Kadri a Solvay vegyipari konszern elnök-vezérigazgatója január elsejétől. A cégnek több mint 3000 dolgozója van, és még mindig az alapító Solvay család a legfontosabb tulajdonos.
Lengyel Miklós
Magyar és holland termékek lehetnek a belga tiltás nyertesei.
hvg.hu