#belpolitika





A kormány harcot hirdet a szexuálisan deviáns igazgatók ellen, csak azt nem tudni, kik ők

Sem jogilag, sem pszichológiailag nem értelmezhető egyértelműen a gyermekvédelmi intézmények vezetőire vonatkozó, rendeletben meghatározott alkalmassági kategória a lapunk által megkérdezett szakértők szerint. Miközben vitán felül áll, hogy mindent meg kell tenni annak érdekében, ne dolgozzanak pedofilok gyermekotthonokban, nincs biztos módszer arra, hogy ezt egyértelműen megállapítsák egy-egy vizsgálatban.






A végén még kiderül, mégsem csak vicc, hogy Lévai Anikó mondja meg, mikor vonuljon vissza Orbán

Orbán Viktor feleségének, Lévai Anikónak "méltatlanul alulértékelt" a szerepe azt illetően, hogy mennyire szól bele a Fidesz dolgaiba, nyilatkozta a NER-t a "kegyelembotrány" óta élesen bíráló Magyar Péter, Varga Judit exminiszter exférje. Tény, hogy Lévai imidzse inkább a családot egyben tartó háttérember, jószolgálati nagykövet, de ha jobban megnézzük, eddig is volt nyoma a közéleti tevékenységének – például földtulajdonosként vagy a testvére körül kinövő gazdasági birodalom révén.


Csaknem tíz évet csúszhat a Lipótmezőre tervezett NER-es elitiskola indulása

Három és fél milliárd forintos juttatást ítélt meg a kormány a Közép-európai Oktatási Alapítványnak, hogy létesítsen elitiskolát az egykori Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet helyén. Azt nem tudni, mennyit költött a szervezet az ingatlanra. Közérdekű adatigénylésünkre azt írta, erről nincs nyilvántartása. Hiába kértünk más közérdekű adatot is, lényegében csak az alapítvány nevét, címét és e-mail-címét tudtuk meg a válaszból.



Miközben Balog azért lobbizik, hogy újraválasszák zsinati elnöknek, sokan a püspökségről is lemondatnák

Hiába mondott le Balog Zoltán a református egyház lelkészi elnöki posztjáról, a hvg360 információi szerint próbál tenni azért, hogy újra vezethesse az egyházat. Közben több múlt vasárnapi istentiszteleten is téma volt Balog Zoltán és a kegyelembotrány, néhány lelkész egészen élesen követelte Balog távozását a püspöki posztról is.



Az egyik dolgozó kikezdett egy kamasz lánnyal, majd simán kettesben maradhatott vele – elég lyukas a gyermekvédelmi rendszer

A bicskei molesztálási ügy és az abból kinövő kegyelmi botrány nyomán szigorítást ígér a kormány a gyermekvédelmi intézményeket vezetőkre vonatkozó előírások terén. Kérdés, hogy a gyakorlatban ez mit ér majd, ha egyrészt a pszichológiai teszt nem jó szűrő a szakemberek szerint, másrészt akkora az emberhiány az ágazatban, hogy azt is felveszik, akinek nincs megfelelő végzettsége, és lehetetlen megoldani, hogy egy gyermekfelügyelő ne maradhasson egyedül a gyerekekkel.


Bemutatjuk, hogyan építette fel a hallgatás falát Vásárhelyi János a bicskei gyermekotthonban

Bár Balog Zoltán már régen tudott a bicskei pedofilvádakról, nem sikerült a meggyanúsított igazgatót rövid úton eltávolítania a gyerekotthonból. Vásárhelyi János gyanús körülmények között érkezett az intézménybe, amely életvitelszerű lakhelye lett, és ahol függő helyzetek sorát teremtette meg. Politikai következményük sosem lett a bizonyítást nyert bűncselekményeknek.